Maya PoV

A szivem szorul össze ahogy a honlapodat olvasom. Boldognak kéne lennem,
hogy boldog vagy. De képtelen vagyok rá, mert tudom, hogy nem én tettelek
boldoggá. Utálnom kéne Melodyt, hogy elvett tőlem téged. De erre képtelen
vagyok. Valamiért nem tudom őt gyűlölni. Most meg... mosolygós arcok
hadával közlöd a világnak, hogy még egy lányod született. Hát gratulálok...
de én képtelen vagyok ennek örülni. Fáj, nagyon is fáj, hogy eldobtál
engem. Pedig hányszázszor mondtad, hogy csak engem szeretsz. Lehet, hogy
mindvégig hazudtál? Nem. Nem hiszem, úgy érzem télleg szerettél egy
kicsit. De elég könnyen elfelejtettél. Most már kösszöni sem köszönsz ha
találkozunk az utcán vagy akár a cégnél. Úgy viselkedsz mintha teljesen
idegenek lennénk egymásnak. Ebből is látszik, hogy semmit sem változtál.
Ugyanaz a gyerekes, beképzelt ember vagy mint egykor voltál, azzal az egy
kivétellel, hogy mostmár egy boldog család apa is vagy. De tudod ezt az én
szívem nem képes elviselni. A napokban eldöntöttem, hogy írok neked egy
levelet, melyben minden érzésemet leírom. Ez lesz életem utolsó
levele amit hozzád címzek. Csak az az egy bánt, hogy ezzel Aijinak fogok
fájdalmat okozni. De ő talán erősebb lesz nálam, és nem fog olyan
őrültséget csinálni mint én mikor elveszít.

*pár nappal később* Miyavi PoV

- Miyavi! Mindjárt kezdődik a próba. Jösz?
- Igen, csak egy pillanat. - Mondom mosolyogva a menedzseremnek, de a
mosoly azonnal le is fagy az arcomról mikor megnyitom az imént kapott
e-mailt.
" Szia. Mikor megkapod ezt a levelet valószínűleg én már messze leszek.
Igazából nem tudom mi célból írok most neked. Csak mielőtt elhagyom az
országot úgyéreztem le kell írnom azt ami a szívemet nyomja. Tudod
jól, hogy nem vagyok egy érzelgős típus. De ez a fájdalom ami a szívemben
van már nem kordábantartható. Igazából ebben a levélben leginkább
bocsánatot szeretnék kérni. Nem akarom felkavarni az életed most, hogy
boldog vagy. De ez az érzés nem fog csak úgy elmúlni. Szeretlek Miya.
Mikor egy bandában játszottunk, mikor néha napján a nagy szeretet hiányunk
miatt estéket töltöttünk együtt, már akkor tiszta szívből szerettelek.
Sokszor mondtad nekem, hogy szeretsz de ez a hitem, hogy egykor valóban
szerettél kezd teljesen megdőlni. Szeretnélek megkérni, hogy a nevemben
is köszönj el Aijitól és mond meg neki, hogy sajnálom. Valószínűleg se ő
se te se senkimás soha többé nem fog látni. Sajnálom, hogy így alakultak
a dolgok.
Ui.: Tegyél nekem egy szívességet és maradj boldog a családod mellett!

Maya."
- Mi a...
- Miyavi jösz már?
- Bo-bocsánat de fontosabb dolgom akadt. Majd holnap még pórábulnk koncert
elött. sajnálom. - Nem hiszem, hogy ez az idióta télleg elment csak így.
Mi lesz az Lm.C-vel? És a karrieje? Csak így feladna mindent? - Csapom be
magam után a kocsi ajtaját. Amekkora szerencsém van a lift sem működik
elszakadt valami kábele és lezuhant. Azért remélem nem volt bent senki.
Fölszaladok a hatodikra és eszméletlen kopogásba kezdek Maya lakása előtt.
- Maya! Maya! Nyisd i azonnal! Hallod! Nem veszem be, hogy leléptél! Maya!
- Ne hangoskodjon a fiatalember nem fogja kinyitni, kórházba vitték. -
mondja nekem a szomszéd nénike.
- Mi.. Miért? Meikbe?
- Börönddökkel szállt be a liftbe mikor az leszakadt. Ha jól tudom a
központikórházba szállították. - Ahogy kimondja, hogy bent volt mikor a
lift lezuhant rohannai kezdek. Nem kocsival megyek. A kórház csak pár
sarokra van innen és ha most volán mögé ülnék, valószínűleg énis a
kórházban kötnék ki.
Úgy rohanok mint még soha. Ahogy beérek a kórházba mit sem törödve a
recepicón álló emberek hadával furakszom előre.
- Hova vitték Yamazaki Masahito-t?
- Kérem várja ki a sorát fiatalember! - Na ne szórakozz velem!
- Na figyeljen. Soha életemben nem rohantam ennyit senki után, és ha most
nem mondja el hol van és elveszítem őt elintézem, hogy azonnali hatájjal
rugassák ki innen! - kelek ki magamból, ami rám egyáltalán nem jellemző.
- A... a 305-ösben, ha minden igaz most hozták ki a műtőből.
- Kösssz. - mondom és rohanok az említett korterem felé.
Mit sem törödve, hogy szabad e, rontok be az ajtón.
Mayat épp most segítette felülni egy orvos, és értetlenül pislog rám. De a
szeméből fájdalmat olvasok ki.
- Uramisten Maya! - ölelem át az énekest aki először nem tud mit kezdeni
a helyzettel. - Boccsás meg. Én ezt nem akartam. - tör elő belőlem pár
könnycsepp.
- Miya, semmi baj. Jól vagyok. Nem te tehetsz róla. - olyan halkan beszél.
- De igen is az én hibám. Ha akkor nem hagylak magadra most nem lennél
kórházban.
- Most már mindegy, csak a jobb lábam tört el holnap már ki is mehetek
innen, szóval nem kell aggódnod, megleszek. - eröltet magára egy mosolyt,
de ez a mosoly engem nem tud meggyőzni. - Pár hét és kutya bajom.
- Hova készültél? - kérdezem halkan.
- Közép-Európába. Egy kis országot néztem ki magamnak. Emlékszel?
Régen mindig elakartunk menni oda, akartunk egy hatalmas koncertet csapni
az ott élő rajongóknak. Ugyan már nincs lehetőségem veled elmenni, de
szeretném látni a kultúrájukat szeretném közelebről megismerni az ottani
embereket, és ha megtetszik ott is szeretnék maradni. - Igaza van.
Minden neki tett ígéretemet megszegtem Melody miatt. Hogy lehettem ekkora
barom? De, mostmár nem mehetek vissza hozzá. Most már nem tehetem meg, hogy
otthagyom Melodyt és a kicsiket.
- Maya. Én... Sajnálom. Ha most nem lennék ilyen helyzetben gondolkozás
nélkül veled mennék. De..
- De nem teheted.  Tudom. Semmi baj. Shinya már pár hónapja kiköltözött
a magyarokhoz megengedte, hogy vele lakjak amíg nem találok magamnak lakást.
Nem leszek egyedül ne aggódj.

És úgy is lett ahogy mondta. Nemsokára kiköltözött Európába, és engem
itthagyott. A mai napig bánom, hogy 4 éve akkor egy kis veszekedés miatt
eldobtam magamtól. Próbálok boldog lenni. Próbálok boldogan élni Melodyval
és a lányaimmal de nélküle ez nem megy. Egy dolog vígasztal, Shinya mellett
megtalálta a boldogságot, és mostmár talán nem fáj neki ha a velem együtt
töltött időre visszaemlékszik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés