Reita PoV

Minen egyes nap amikor beérek a céghez és látom, hogy mosolyogsz összeszorul a szívem, mert tudom, hogy azta  mosolyt nem én csaltam az arcodra.
Tudod lassan két éve tudatosult bennem, hogy mindent megtennék érted, hogy belédszerettem. De amikor észbe kaptam már késő volt. Folyton folyvást szívtuk
egymás vérét, volt, hogy közröhelyessé tettelek. Olyankor oda mentem volna hozzád és szívem szerint térden állva könyörögtem volna a bocsánatodért. De
elég érdekesen jött volna ki és a büszkeségem se engedte volna meg. Mikor zenéltünk sosem akartam, hogy vége legyen a próbának mert addig is a közelemben
tudhattalak.

- Ne! Tora! Eressz már! - hallom meg hangod az egyik kis szertárból.
- Fogd már be! Tudom, hogy akarod! Csak rád kell nézni! Kívánod a szexet!
- Igen! De nem veled! - próbálsz ellenkezni, kisebb sikrrel.
- Ugyan már Ruru, ő sosem fog úgy nézni rád mint egy pasira! Reita számára csak egy régi isemrős vagy! Nem szeret téged! - Mi van?! Hogy jövök én ide?
És honnan veszi, hogy nem szeretlek?!
- Lehet, hogy Rei nem szeret, de ő sosem tenne ilyet senkivel! Nem próbálna megerőszakolni végképp nem elkábítani, hogy megdughasson!
- Látom nem engeded magad egykönnyen! Hát legyen. Ha nem így majd úgy. - hallom Tora hangjában a gúnyot és a megvetést. Egy elnyomott sikoly után
(ami valószínűleg tőled eredt) nem kellett, hogy bárki is engedéjt adjon. Egy szó nélkül téptem fel a szertár ajtaját. Láttan, hogy Tora szívogatja a
nyakadat miközben  egy ronygot szorosan az arcod elött tart. Te tehetetlenül rogytál a földre. A szemed sarkában egy- egy kósza könnycseppet fedeztem fel.
Mint egy őrült téptelek ki a zenész karjaiból.
Ahogy elintéztem azt az elembeteget, beültettelek a kocsimba és hazavittelek. Csak alig-alig tudtam a vezetésre koncentrálni. Tekintetem nagyon sokszor esett
rád, de nem mozdultál, úgy feküdtél a kocsi hátsó ülésén min egy lélek nélküli játék baba.

Miután leparkoltam a házad elött, kivettelek a kocsiból és bevittelek a jó meleg lakásba. Mivel nem tudtam merre van a szobád a kanapára tettelek le. Szemeid
ugyan csak résnyire de nyitva voltak és patakokban folyt belőlük a könny.
- Istenem miért nem léptem közbe hamarabb? Akkor most nem lennél ilyen állapotban. - mondtam, de annyira kivoltál ütve, hogy szerintem egy szavamat sem
értetted.
Leültem a kanapé elé, egyik kezemmel arcodat kezdtem simogatni majd szép lassan elnyomott az álom.

Uruha PoV

Nem sokkal rá, hogy Tora elkábított valaki kirántott szorításából és hazavitt. Hallottam, hogy beszél hozzám de nem értettem, hogy mit és azt se, hogy ki.
Simogatta az arcom és ez kicsit megnyugtatott. Nem is kellett sok és hamar álomba zuhantam.

Reggel zihálva keltem. Álmoman az az ember akit az életemnél is jobban szeretek taszított Tora karjai közé, miután szerelmet vallottam neki. Ez az álom
körülbelül három éve kísért. Pár éve jártam Torával, de amikor szakítottam vele modnván, hogy mést szeretek, sokszor elkábított és megerőszakolt.
Én pedig sosem mertem bevallani neked az érzelmeim. Féltem, hogy a banda vagy a barátságunk kárára menne. Te pedig egyszer se adtál arra utaló jelet, hogy
lenne nálad esélyem.
Miután megnyugodtam, körbenéztem, hogy valóban a saját lakásomban vagyok e. A nappalimban feküdtem a kanapén. Azon gondolkodtam, hogy ki hozhatott haza,
miközben prábáltam felülni. Ahogy ez sikerült valami puha, és meleg csúszott ki a kezemből.
Te ültél a földön. Aludtál. Egész éjjel itt maradtál mellettem, mostmár azt is tudom, hogy te mentettél meg Torától is.

Legugoltam eléd a földre, és lassan ébresztgetni kezdtelek.
- Reita! Rei! Ébredj fel hallod! Fájni fog a hátad! - mondom, miközben kikotrok pár tincset az arcodból.
Istenem. Annyira örülök, hogy te mentettél meg. Még akkor is ha csak barátságból tetted.
- Rei! ha nem kelsz fel nem csinálok neked reggelit! - tudom, hogy a hasadnál könnyű megfogni téged. Olyan vagy mint egy feneketlen gödör. Egyfolytában eszel,
de egy dekát sem hízol.
- Nem vagyok éhes. - mondod álmosan, és kezemnél fogva magadhoz rántasz. Átölelsz és úgy alszol tovább.
Nekem meg beugrik egy hülye elképzelés. Ellökelek magamtól, mire kipattannak a szemeid.
- Rei.. ugye nem...? - próbálok értelmesen beszélni.
- Nem?
- Ugye nem használtad ki, hogy.. tegnap... - nem engedted, hogy végig mondjam. Ismét magadhoz tántottál és gyengéden megcsókoltál.
- Baka! Hogy gondolhatsz ilyet? - mosolyogsz nekem meg majd kiugrik a szívem a helyéről. - nem lennék képes bántani téged. - adsz egy puszit az arcomra, -
Soha! Szeretlek és sosem tudnálak bántani. - erre a kijelentésre 20x-osára güllednek a szemeim.
- Ho..Hogy mit mondtál? - kérdezek vissza. Félek, hogy csak a képzeletem játszik velem, mert a szívem ezt szeretné hallani.
- Szeretlek. - csókolsz meg ismét - Már nagyon régóta.. - nekem se kell több és úgy borulok a nyakadba mint egy őrült.
- ... reméltem, hogy ezt jelentette a tegnapi. - mondod , nekem pedig százsorosára nőnek a szemeim.
- Mi.. mi van? - milyen tegnapi? Mit csináltam?
- Tegnap amikor Tora bántani akart, azt mondta, hogy sosem kaphatsz meg. - Mi vaan? Hallotta?
- Ha... hallottad?
- Igen. - vallod be én meg kezdem azt hinni, hogy megint csak szórakozol velem. és ez az érzés nem hagy nyugodni.
- Értem... - modom, majd felállok és kimegyek a konyhába.

- Nem hiszem el, hogy lehetsz ilyen hülye Kouyo?! - szidom magam hangosan.
- Nem vagy hülye... - érze meg erős karjaid a derekam körül. Ellöklek magamtól.
- Ugyan már Reita! Ne játszd itt nekem a hős szerelmest! Kösz, hogy segítettél tegnap! Én meg segítettem növelni az egód az imént! De te is és én is tudjuk
jól, hogy imádsz velem szórakozni! Kösz de nem akarok ennél is nagyobb lelki roncs lenni. - ahogy végig mondtam égető érzést éreztem az arcomon.
Megütöttél, majd rögtön utána rámartál ajkaimra.
- Hülye barom! Nem vicceletem! Szeretelek! És veled akarok lenni!
- Ko.. komolyan? - dobban meg a szívem.
- Komolyan. - simítod meg az arcom pont ott ahol az imént megütöttél, majd ismét megcsókolsz. De most minden érzelmed beleadod, szorgalmasan csókolok vissza.
És engedtem, hogy tedd amit tenni akarsz.

***

- Rei! Indulnunk kell! - már másfél éve élek veled, és minden együtt töltött perc maga a menyország.
A fiúknak még nem mondtuk el, hogy mi van köztünk. Épp próbára indulunk. Úgy terveztük ma elmondjuk végre nekik. Hiszen másfél év az nem semmi. -
Reita! Kicsim el fogunk késni!
- Itt vagyok. - ölelsz át hátulról.
- Na vééégree! - mondom és már indulunk is.

Éleg gyorsan minössze fél óra alatt beértünka stúdióba. Mielött beléptünk volna a terembe megszorítottam a kezed,
- Hm?
- Biztos? - kérdzem kicsit félve.
- Ha nem szeretnéd nem kell elmondanunk nekik.
- Ümm. De. Mondjuk. - válaszolom mire megcsókolsz.
Miután elváltunk egymástól nem engedtem el a kezed. Féltem ha megteszem, meggondolom magam.

Reita PoV

Nagy meglepetésünkre senki sem volt bent a terembe,amit kicsit furcsáltam hiszen több mint egy órát késtünk. Felhívtam Rukit aki mondta, hogy dugóba kerültek
de nemsokára megérkeznek. Te meg mint akinek nem volt elég a tegnap esti adag úgy kezdted rázni a segged, hogy annak csak nehezen tudtam ellenálni.
Miközben elővetted a gitárod én felugrottam az egyik asztalra és onnan figyeltem, hogy mit csinálsz. Úgy fél óra múlva meguntam.
- Ruru! gyere csak ide! - mondom kicsit kéjesen, mire elmosolyodsz, de szót fogadsz és oda sétálsz elém. - Mond csak direkt húzod az agyam? - fogom meg
kétoldalról derekad, te pedig mellkasomat kezded simogatni.
- Hüm? Mire gondolsz?
- Csak arra, hogy úgy rázod magad, hogy szinte lehetetlen visszafognom magam.
- Hüm? Valóban?
- valóban. - erre elmosolyodsz és megcsókolsz.
És bingó. Szerintem te sem és valólyában én sem így akartam közölni a srácokkal, hogy együtt vagyunk, de persze, hogy most kellett megjönniük.
- Mi a? - dermed le Aoi. és a többiek is úgy néznek mintha szellemek lennénk.
Te meg... te meg olyannyira zavaraba jöttél, hogy beletemedted arcodat a nyakamba, pont egy érzékeny pontomat eltalálva, mire aprót sóhajtok.
- Ruru esküszöm ha hazaérünk holnapig ki sem engedlek az ágyból. - erre kaptam egy taslit, de na én csak az igazat modom. gomdoltam közlöm veled a tényeket.
- Na várjunk már! - akad ki Chibi. - ti most együtt vagytok.
- Ja. - mondom és mosolyogva nézem, ahogy bújsz.
- És.. és mióta? - kérdezi immár Kai is.
- Úgy másfél éve. - éreztem ahogy erre a három szóra elmosolyodsz.
- És nekünk ezt eddig miért nem mondtátok? - kérdezi totál kiakadva Aoi.
- Na most, hogy mindannyian kérdeztetek valamit, akár le is zárhatnánk a témát.
- Ja de csak miután elmondtad, hogy mi az uruha kezén! - mutat kai Uruha jobb kezén lévő gyűrűre, mire mégjobban zavarba jön.
- Semmi különös. csak egy eljegyzési gyűrű. - ahogy kimondtam mindenkinek tátva maradt a szája és éreztem, ahogy elkezdesz kuncogni rajtuk.
- Mi az, hogy csak egy eljegyzési gyűrű!!? - kérdezik a srácok szinkronban.
- Az, hogy csak egy eljegyzési gyűrű! Mit nem lehet ezen érteni? Elveszem Rurut és ennyi! Téma lezárva. - jelentem ki és adok egy puszit a homlokodra.
Igen. Elveszlek, lehet, hogy csak másfél éve vagyunk együtt de mint kiderült már mindeketten szeretjük a másikat pár éve. Akkor meg minek halogassuk a dolgot?
Így se úgy se engedlek el magamtól.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés