4. fejezet
Egy önző dög

A napok egyre gyorsabban telnek, de a döntésem még mindig nem született meg. Egyik pillanatban úgy érzem, hogy nekem, Ruki mellett kell lennem, mert úgy találom meg a boldogságot; a másik percben meg teljesen más a helyzet. A munkámról van szó, ami az életemet jelenti. Egyszerűen nem tudok dönteni - bezzeg KaoKao-nak sikerült. Már megint én vagyok az a lúzer, aki nem tudja eldönteni, hogy mi lenne saját magának a legjobb. Gratulálok Kyo, hozod a formád - nézem Ruki nyugodt arcát.
Mostanában minden este miután Ruki elalszik, leülök mellé az ágyra, és csendben nézem kisimult vonásait. Ilyenkor gondolkozom a legtöbbet. Tudnom kéne, hogy ő mit érez. Semmiképpen sem akarok hülyeséget csinálni. Ha egyáltalán lépek felé.

- Ohayo! - köszön szokásosan, felkapja a ruháit, és be is megy a fürdőbe. Annyira utána mennék. Megölelném, és nem engedném el többet.
Megrázom a fejem, ezzel próbálva kiűzni belőle azt a sok marhaságot, amit most találtam ki. Tényleg jó lenne, ha végre megemberelném magamat. Ez nem is én vagyok! Sosem érzékenyülök el, és nem esek bele az önsajnálat feneketlen gödrébe. Kész röhej, hogy mit tett velem egy csodálatos este - Rukival.
- Egy idióta vagy Kyo! Egy született vesztes! - Öklözök mérgesen a falba, miközben felöltözöm. Abba kell hagynom ezt az egész vitát magammal, nem tehetem ezt Rukival! Nem tehetem tönkre az életét. Ha a suliban kiderülne, hogy mi van köztünk, akkor kicsapnák. Azt meg semmiképp sem szeretném, hogy miattam szúrja el a jövőjét. Semmi nem ér annyit. Jobb lesz, ha én és ő is elfelejtjük ezt az egész kis estét, és meg nem történtté tesszük. Biztosan nehéz lesz elfelejtenem, de sikerülni fog! Ruki, szerintem már bele törődött abba, hogy nem lehet közöttünk semmi. Ezért nem aggódom. Csak menjünk minél előbb haza, mert akkor végre neki állhatok felejteni. Kevesebbet látom a Chibit, és megint csak a munkára fogok koncentrálni. Ez így van rendjén.

- Nyúzottnak tűnsz. Mi történt? - hallok meg egy ismerős hangot az egyik bokor mögül. Tudom, hogy mindenkinek van magánélete, és attól, hogy tanár vagyok, még nem kéne beleütnöm az orromat, de nagyon kíváncsi természetű vagyok. Így közelebb megyek, és a fák között megpillantom Akirát és Rukit, akik éppen cigiznek. Ej, hogy Kao mégsem csórta el végérvényesen a cigijét. Lesz egy-két szavam hozzá is, az biztos.
- Nincsen semmi baj Rei! - topog Ruki egyhelyben. Látszik rajta, hogy valami baja van és Reita is tudja, mert az arcára van írva, hogy nem hisz Rukinak. Na, igen, állíthatom, hogy egy jó barátot nem lehet becsapni.
- Nekem nem tudsz hazudni Chibikém. Mesélj! - Ruki felsóhajt, és lehajtja a fejét. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy miről is van szó. Biztosan nagyon fontos dolog lehet, ha Nori-chant ennyire felkavarja.
- Csak... annyira rossz egy olyan embert szeretni, aki észre sem vesz. Akinek nem vagy több másoknál. Nap, mint nap látod, de tudod, hogy ugyanolyan közömbös veled, mint a többiekkel… hogy neked nem szentel több figyelmet. Annyira rossz érzés! Akarsz valakit szeretni, de annak az embernek nem vagy több mint egy kis tárgy. Mintha neked nem is lennének érzéseid. És ez… nagyon rossz! - sóhajt gondterhelten, nekem pedig egyre csak nő a gombóc a torkomban. Jól gondoltam, hogy Ruki szerelmes belém. Abban viszont tévedtem, hogy ezen túlteszi magát. Így csak még rosszabbul érzem magam. Tudom, hogy neki is mennyit jelentene ez az egész, de nem tehetek érte semmit. Eldöntöttem, hogy mindennek maradnia kell a régi kerékvágásban. Lehet, hogy most ezért utál Ruki, de évek múlva biztosan meg fogja köszönni.
- Ezt nem értem Ruki. Kibe vagy bele esve? Eddig még Kyoba vol... - Nem fejezi be, hanem mérgesen elhajítja a csikket, és idegesen pillant Rukira. - Jól sejtem, hogy a mesének még nincs vége? - sziszegi.
- Rei, légy szíves ne légy ideges. Az én dolgom, megoldom - motyogja Rukika lehajtott fejjel. Istenem, annyira oda mennék, az ölembe húznám, és addig simogatnám a hátát, amíg teljesen megnyugszik.
- Mit csinált, azt kérdeztem! - köti az ebet a karóhoz, és tényleg, egyre mérgesebb. Innen látom, hogy a nyakán kidüllednek az erek. Ezek szerint Ruki egy komoly barátra talált Akira személyében. Legalább van, akire tud támaszkodni.
- Lefeküdtem vele - nyögi ki nagy nehezen, és lehajtja a fejét. Lábaival zavartan túr a levelek közé. Nem mer Akirára nézni. Vajon fél tőle, vagy csak ennyire szégyelli amit tettünk?
- Mit csináltál? Ruki, normális vagy!?
- Én... Nem. Csak annyira jól esett, hogy végre egy kicsit figyel rám. Nem akartam, de nem tudtam ellenállni. Akartam… legalább egyszer az életben, hiszen többet nem fog úgy szólni hozzám… Többet nem csókol, és nem is simogat! - küszködik szegénykém a könnyeivel.
Egyre nehezebb ezt hallgatnom. Így még erősebb a lelkiismeret furdalásom. Én tényleg nem akartam összetörni - de megint önző voltam. Hiszen csak a puszta testi vágyaim irányítottak, és nem mértem fel azt, hogy mennyi baj lehet az egészből. Egy önző dög vagyok!
- Jaj Chibi. Gyere ide! - öleli magához.
Csak bámulok magam elé mereven. Tudom, hogy most nekem kéne ott lennem. A történtek után, legalább magyarázatot kéne neki adnom. Igen! Ez a legkevesebb, amit megérdemel. Hiszen tudnia kell róla, hogy nekem sem közömbös, de mégsem lehetünk együtt. Meg kell neki mondanom! - határozom el, miközben hátra arcot vágok, és indulok a saját kis bunkerem felé.
A délután hátralevő része nagyon hamar eltelik. Pedig nem is csináltunk semmit, mégis mindenki fáradt. Igaz, hogy ennek is van egy jó oldala. Egyik sem hiperaktívkodik, és nem csinálnak semmi hülyeséget. Ebből kifolyólag nem idegesítem fel magamat én sem. Bár, lehet, hogy most semmi sem tudna felhúzni. Egyszerűen nem tudom a gondolataimat elfordítani, Rukiról. Folyamatosan csak mosolygós arcát látom magam előtt, barna haját, ami arcát keretezi, és sötét szemeit. Egyszerűen olyan kis tökéletes. És én ezt a csodás teremtést bántom meg!

- Nori-chan. Beszélnünk kéne - szólítom meg félve, mikor már mind a ketten lefekvéshez készülünk. Olyan kis értetlen fejjel néz rám. A szemei nem árulnak el semmit, pedig tudom, már most, hogy ez nagyon fáj neki.
- Hai sensei?
- Mondtam, hogy tegezz, amikor ketten vagyunk - sóhajtok fel, és leülök az egyik ágyra. Már várom, hogy Ruki is így tegyen, de e helyett még mindig csak áll egyhelyben, és mereven bámul rám. Nagyon jó álarca van. Ha nem hallottam volna a saját fülemmel azt a beszélgetést, akkor tuti biztos nem gondolnám, hogy Ruki szeret.
- Azt hittem azt csak akkorra értetted, mikor megdugtál! - Nagyra nyílnak a szemeim, de nem mondok semmit. Igen, igaza van, hogy most ezt mondja. Megérdemlem, hiszen először tényleg csak egy estét láttam benne.
- Sajnálom, Ruki - nézek őszintén szemeibe, de nem az a válasz, amit várok. Hangosan felnevet, és megvetően néz rám. Még soha nem nézett így rám senki. Nagyon rosszul esik, hogy most ez a valaki, aki lenéz az Ruki.
- Dehogy sajnálod. Miért sajnálnád? Hogy az egyik diákot megfektetted, mert kanos voltál, és nem törődtél azzal, hogy Ő mit érez? - beszél gúnyosan, és közben továbbra is csak egyhelyben áll.
- Először tényleg csak az volt a célom, hogy lefekszek veled! - Állok fel kissé idegesen, majd sétálni kezdek fel-alá, nem is törődve Ruki gunyoros tekintetével. Nem szólhatok neki semmit, mert megérdemlem. Egy hülye barom vagyok, ez az igazság. - De aztán... minden más lett - Torpanok meg előtte, és fordítom magam felé arcát, mert időközben elfordította a fejét, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe néznie - Egyfolytában rád gondolok, beloptad magad a gondolataimba. Egész héten csak gondolkozom, hogy mi legyen, de nem tudok semmi jót kitalálni. Egyszerűen nem lehet, hogy mi együtt legyünk. Nem tehetem tönkre a jövődet - simogatom meg az arcát. Elkerekedett tekintettel néz rám, s egy árva könnycsepp is kiszabadul a szemeiből. Rögtön letörlöm, és csak lélektükreit nézem. Most látni megint benne érzelmeket is. Látszik a fájdalom, amit a szavaim okoztak neki.
- Értem - jelenti ki. Egyből eltolja a kezemet, hátat fordít nekem, és se szó-se beszéd, befekszik az ágyba. Nem szólok utána, nem teszek semmit. Nem akarok még jobban rontani a helyzeten. Így is utál. Hiába hitegetem őt, vagy magamat, ez az egész úgysem jön össze. Sajnos bele kell törődni. Én azon leszek innentől kezdve, hogy kiverjem a fejemből Rukit. Ha haza megyek, elkezdek randizni, és keresek egy korban hozzám illő férfit.
- Oyasumi nasai - motyogom inkább csak magamnak, mint a kis Chibikémnek, és lefekszek én is az ágyba. Befordulok a fal felé, és már le is hunyom szemeimet.

Az elkövetkezendő napokban semmi érdekes nem történt. Ruki le se szarja a fejemet, átnéz rajtam, köszönni alig akar. Fáj, tényleg rettenetesen fáj, hogy ilyen velem.
Már csak pár nap van vissza a kirándulásból, és ennek nagyon is örülök. Nem sokára nyári szünet is lesz, így tényleg sikerülhet összeszednem magamnak valakit.
- Min gondolkozik ennyit, Sensei? - ül le mellém Kai-chan, az örökös vigyor király, és szokásához híven csak mosolyog.
- Semmi érdekes, Kai. Csak a munka - vonom meg a vállam, elnyomva a cigi csikket. Vajon Kai is tudja, hogy mi történt köztem és Ruki között? Akkor is így beszélgetne velem? Vagy, akkor már az ő szeméből is csak a gúny, és megvetés tükröződne?
- Á, értem. - Ezzel be is fejezzük a beszélgetést, mert megjelenik egy kisebb banda, aminek az élén Reita van. Csak int egyet a fejével Kai-nak, aki már ugrik is, és megy utánuk. Akirától viszont kapok megint egy gyilkos pillantást. Mióta tudja az igazat, azóta még ellenszenvesebb velem, és szinte a szemeivel öl meg.

- Annyira punnyadt vagyok! - panaszkodom Kaorunak, aki éppen a bőröndjét pakolja. Végre elérkezett a hazautazás napja. Mivel annyira vártam már ezt, így tegnap este már útra készen álltam, és csak a másnapra szükséges dolgokat hagytam elől. De most már minden össze van készítve. Felőlem már indulhatunk.
- Én is. Reita nagyon lefárasztott - morogja. Akaratom ellenére elmosolyodom, hiszen látszik Kaon, hogy fülig szerelmes. Nagyon régen láttam ilyen életvidámnak.
- De gondolom, annyira nem is bánod. - Egy sunyi mosoly kíséretében megrázza a fejét, és tovább pakol. Nagy szemekkel nézem, hogy mennyi cuccot hozott. El sem tudom képzelni, hogy fért el, abba a kis bőröndben ennyi kacat!
- Na, kész is vagyok. Szedjük össze a kölyköket, és induljunk. - Bólintok egyet, majd mind a ketten a cuccainkkal a kezünkben lépünk ki a faházból. Szinte már mindenki összecuccolt, és a tábor közepén gyűltek össze. Meglepetésként ért, hogy Reita bandája is tettre kész. Egyszóval, mindenki itt van. A biztonság kedvéért még tartunk Kaoruval egy gyors névsorolvasást, utána pedig elindulunk kifelé az erdőből.
Viszonylag hamar ki is érünk oda, ahol a busz vár. Ide felé jövet én és Leader-sama is megjegyeztük az utat, ezért nem is tévedtünk el. Gyorsan felpakoljuk a bőröndöket a buszra, ismét megnézzük, hogy minden elvetemült itt van-e. Miután erről is meggyőződünk el is indulunk az áhított otthon felé. Végre megint otthon leszek!
Végre nem kell Rukira gondolnom!
Végre megengedhetem Shinyának, hogy kezdjen nekem randikat szervezni!
- Kyoooo! Basszus! Ezt hallgasd meg! - kiabál a fülembe Kaoru. Mérgesen pislogok rá, de nem is törődik vele, hanem a képembe nyomja a telefonját. Kíváncsian kezdem el tanulmányozni, hogy mi lehet ilyen fontos, hogy ez a gyagyás ennyire felpörgött tőle.
Amint a végére érek az üzenetnek, ami Shinyától jött, nagyok lesznek a szemeim, és nem is tudom elhinni, amit ott olvashattam.
- Ez komoly?
- Szerinted Shinya szórakozna ilyennel? - Felnézek bőszen csillogó szemeibe. Én is elmosolyodom, majd boldogan megölelem Kaorut. Ezt tényleg nem gondoltam volna.
Az üzenetben az állt, hogy a bandánk nagyon tetszik egy menedzsernek, aki szívesen képviselne minket. Magyarán mondva, akár sikeresek is lehetünk.
Mert igen, nekünk a srácokkal van egy bandánk is. Mostanában nem járunk olyan sokat össze, de nagyon szeretünk együtt zenélgetni.
Csak fel kell mondanunk a munkahelyünkön, és máris elkezdhetjük - és mostmár nem csak hobbi szinten. Felfoghatatlan! Mégis, rettenetesen örülök ennek. Egy egyszerű tanárból, talán egy híres zenész lehetek.
- Legyünk már otthon! - mondjuk szinkronba Kaoval, majd ebben a pillanatban elnevetjük magunkat. Azt hiszem, most oldódtam fel megint. A zene az, ami végérvényesen el fogja velem felejtetni Rukit.
Az út további részében mind a ketten csendben voltunk. Csak a saját gondolatainkkal foglalkozva néztünk magunk elé. Ez életünk nagy lehetősége. Egy olyan lehetőség, amire mindenki vágyik, de csak kevés embernek adatik meg, és mi azon kevesek közé tartozunk.
- Jó hétvégét! - Búcsúzunk el a tanítványainktól. Miután mindenki elment és minden cuccot elvitt, mi is összeszedelőzködünk és becélozzuk Shinya kocsiját, ami ott vár ránk a parkolóban.
Mikor meglát minket, rögtön elmosolyodik és segít bepakolni az autóba a cuccokat. Éppen, hogy elindulunk, kórusban kezdünk Kaoruval beszélni, szegény Shin-chan, meg alig tud válaszolni.
Mind a ketten csak akkor nyugodunk le végképp, mikor minden kis információt sikerült Shin-ből kicsikarni.
Eszeveszettül várom a jövő hetet, mikor is el kell mennünk, hogy megbeszéljük ezt az egész bandázósdi a részleteit. Utána pedig, ha minden összejön, akkor már csak a menedzsert kell megkeresni, és egyeztetni vele.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés