Nishimura Tooru vagyok, középiskolai tanár. A barátaim egyszerűen csak Kyonak szoktak hívni.
A suliban éneket tanítok, amit egy csomó gyerek nem vesz komolyan, mert szerintük az semmire sem jó, és csak egy hülye kézség tantárgy. Hát, lehet, hogy így van, de ne gondolja egyik sem, hogy csak azért, mert ez nem olyan fontos mint pl. a matek, ezért nem kell tanulni. Hát aki az én órámra nem tanul, annak bukta van. Jól tudják ezt ők is. Már szinte mindegyik osztály fejébe bele vertem ezt, csak egy nyavalyás társaságéba nem sikerül. És ez nem más, mint a 10/C. Idiótánál idiótábbak járnak abba az osztályba, akik közben azt hiszik magukról, hogy hú de menők.
A mai napom is a megszokott kerék vágásba indult, mindaddig amíg az igazgató be nem hivatott magához. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mert maximalista vagyok, és mindig mindent a legnagyobb pontossággal elvégzek.
Nyugodtan mentem az igazgatóhoz, hiszen nem volt mitől félnem. Rögtön bebizonyosodott mikor bementem, hogy nem azért hívott be, mert baj lenne a munkámmal. Sokkal inkább azért, mert nem sokára itt az évvége, amikor a kirándulások lesznek, és több kísérő tanár is vagy lebetegedett, vagy pedig szabadságot vett ki, és elment nyaralni.
Illedelmesen végig hallgattam a főnök kis regényét, majd mikor szusszanásnyi időt hagyott magának, óvatosan feltettem a kérdést, hogy ezzel mit is akar mondani. Mert, hogy nem azért hívott csak be, hogy ezt elmesélhesse, az biztos. Jó emberismerő vagyok, szóval engem nem tud senki sem becsapni.
És itt ugrott ki a nyúl a zsákból. Mert szépen közölte velem az igazgató, hogy nekem kell az egyik helyettesítő tanárnak lennem. Nem is lettem volna ennyire ideges, ha mondjuk egy normális osztályt kapok. De amilyen szerencsés vagyok, naná, hogy a 10/C-t kaptam.
Csak akkor borultam ki igazán, mikor kimentem az igazgatóiból. Szépen bele is öklöztem a falba, és mindenféle átkot mondtam arra aki csak eszembe jutott. Persze, ki más lenne olyan szerencsés, hogy ezeket a hülyéket kapja. És nem túlzás amit mondok. Ezek tényleg nem normálisak. Felnőtt korukra bűnözők lesznek.

Szóval most otthon vagyok, és ahelyett, hogy a meleg ágyban alszom, vagy tévézek, szépen pakolom a bőröndömet tele ruhákkal. Mert nem akárhova kell menni ezzel a csürhével. Erdei iskolába és ráadásul egy hétre.
Szép kis méretű táskát pakolok tele ruhákkal. Raktam egy csomó váltó cuccot meg mindenféle szarságot ami egy ilyen túrára kellhet. Jah, és, hogy ne maradjak semmiképp sem éhen, elég sok nasit rejtettem el a bőröndbe. Milyen jó lesz majd megenni, mikor ezek a szerencsétlenek csorgatják a nyálukat a kaja után. Egy ilyen táborba nem igazán szoktak sok enni valót adni.
- Mikor indulsz? – jön be a szobába Shinya, egy tál süteménnyel, és felém nyújtja. Morogva veszek ki egyet és állok neki nassolni. Még jó, hogy Shini tudja, hogy az édességtől megnyugszom, és ilyenkor bármit ki tud belőlem szedni, ha akar.
- Holnap hajnalban – nyúlok egy újabb sütiért, és azt is megeszem. Hm… Shinya olyan finom ételeket tud főzni… a süteményeiről meg ne is beszéljünk. Ha olyan testalkatú lennék, akkor már rég elhúztam volna miatta.
- Remélem azért majd jól érzed magadat! – oh, hát hogyne. Főleg ilyen elvetemültekkel. Még a tanárokat sem tisztelik. Sőőőt! Volt, hogy ez egyik KaoKaot tapogatta le. Érted… a diák a tanárt! Nem azért mondom ezt, mert félek tőlük… ez nincs így. Tőlem tartanak, és tudják a mihez tartást. Kaoru meg túl engedékeny volt velük, azért történt az meg.
- Elmegyek zuhanyozni. – csukom le a bőröndöm tetejét, és állítom a szekrény mellé, majd felkapom a pizsamám és a törcsimet.
Gyorsan elmegyek a fürdőbe, mielőtt Shini megint megbombáz a kérdéseivel. Nem félre érteni, hogy Shin-chan velem lakik. Ő a legjobb haverom, már szinte olyan, mint egy testvér, ezért is élünk együtt.
Hamar lefürödtem és el is tettem magam másnapra. Ezekhez a kölkökhöz rengeteg erőt kell gyűjtenem.

Kora reggel már talpon vagyok, Shinyának köszönhetően. Pedig tegnap este direkt megemlítettem neki, hogy felhúztam az órámat, és nem kell felkelnie… De persze ő megint ment a saját feje után, és sokkal korábban felkeltett.
- Aj, fogd be Shini egy kicsit. Szétmegy az agyam! – veszek be egy gyógyszert és kezdem el összeszedni a cuccaimat. Terachi Shinya már most ki idegel. De akkor mi lesz, ha a gyagya kölkök is rákezdenek? Komolyan mondom, az általános iskolások csendesebbek mint ők.
- Mindent összeszedtél? Raktál be váltó zoknit? Tiszta alsót a hét minden napjára…- megint kezdi. Vagyis inkább folytatja, mert csak akkor hagyja abba az anyáskodást, mikor alszik vagy eszik.
- Mennem kell!
- De hát még van tíz perced! – értetlenkedik, de inkább nem magyarázkodom, hanem nyomok egy gyors puszit az arcára, és a cuccaimmal együtt már kint is vagyok a kocsimnál. Mindent szépen beteszek a csomagtartóba, és el is indulok a suli felé. Nem kell ellenőriznem, hogy mindenem meg van-e, mert azt már Shini megtette vagy háromszor.

Szerencsére még korán van, így a forgalom is valamivel kisebb, ezáltal hamar oda érek a sulihoz, ahol már bent áll a busz, ami visz minket a pokolba…
- Ohayo sensei. Hát maga? – néz rám az egyik illedelmesebb lány kérdő szemmel. Nehogy az legyen, hogy nem szólt nekik senki, hogy leszek a kísérő tanár.
- Én megyek veletek – veszem ki a cuccaimat és zárom be a kocsimat.
Miközben még várunk a többiekre, addig szépen beosonok az igazgatóiba, és leadom a kocsi kulcsomat. Majd Shinya úgyis bejön érte a nap folyamán… - indulok el vissza a buszhoz.
Már eléggé sokan vannak, de gondolom az még nem a teljes létszám. Nem nézem ki belőlük, hogy időre ide fognak érni.
- Ohayo Chibi! – megrezzenek a hangra, majd teszek egy 180 fokos fordulatot és szembe találom magamat Kaoru vigyorgó fejével.
- Neked is. Hogy kerülsz ide KaoKao? – teszem fel a kérdést, miközben azzal vagyok elfoglalva, hogy előkeressem a névsort a táskámból. Persze, potyognak közben a zsebkendők, és egyéb cuccok… de a végére megtalálom ám!
- Hát én vagyok a másik kísérő tanár. Beosztottak veled, mert ez az osztály kész katasztrófa, és nem akar a vezetőség egy idegileg kibukott Chibit visszakapni! – na erre kap egyet az oldalába. Hogy én kibuknék miattuk? Olyan isten nincsen!
- Nagyon humoros vagy! – fintorgok, miközben közelebb megyünk az osztályhoz és közben megnézzük, hogy ki is hiányzik még. Persze a sejtésem beigazolódott miszerint elég sokan még nincsenek itt. És történetesen az osztály egyik elit bandája nem tolta még ide a seggét. Hát komolyan mondom… ezek megint azt hiszik, hogy nekik mindent szabad.
- Te meg aranyos mikor duzzogsz!
- NEM VAGYOK ARANYOS! – sziszegem neki. Ha nem lenne itt ennyi diák akkor szabályosan leordítanám a fejét.
- De igen… - kezdene megint bele abba, amiben azt ecseteli, hogy hiába akarok keménynek tűnni, neki mindig egy kis aranyos Chibit fogok jelenteni... - nézd csak, megjöttek a kemény gyerekek!
El nézek amerre mutat, és milyen igaza van. Az örök késők végre betolták a valagukat.
- Végre – fujtatok és szépen leteremtem őket mikor közelebb jönnek
- Nyugalom Kyo. Nem kell idegeskedni! – mondja most az egyszer kedvesen Kaoru, miközben még egyszer végig megyünk a listán, aztán feldobjuk a saját csomagunkat és végre elfoglaljuk mi is a helyünket.
- Meg kéne tervezni a szoba beosztást – oké, bevallom, hogy nem tudom sokáig tétlenül ülni. És az út elég hosszú, ezért is elkell foglalnom magamat valamivel.
- Szerinted úgy is fognak aludni? Ismerhetnéd már őket Kyo. Hagyjunk nekik egy kis teret. Meglátod, hogy akkor sokkal jobban fognak viselkedni – bizonygatja Kao miközben elővesz egy csomag kártyát a táskájából. Lehet, hogy igaza van, és nem kéne ennyire rövid pórázon tartani őket… de… egyszerűen közveszélyesek.

Egész úton kártyáznom kellett Kaoruval, mert szerinte az valami isteni szórakozás, és eddig sem unatkozom. Na köszi… ha tudtam volna, hogy milyen idegesítő, mikor bele éli magát a játékba, és nem tudja elviselni, hogy sorozatba én nyerek, akkor nem is kezdek el vele játszani.
-Elég már!
- Csak még egy partit. Léccii! Addigra oda is fogunk érni. Na! Kyo! – veszi elő a kiskutya szemeit, és közben már el is kezd keverni. Ennyire biztos benne, hogy bele megyek egy újabb körbe?
- Hányszor akarsz még veszíteni? – vigyorgok szemtelenül, miközben elveszem a felém nyújtott kártyalapokat, és neki is állok gondolkozni, hogy ez úttal, hogyan járjak túl KaoKao eszén. Nem lesz hosszú parti, előre látom… hehe…

- Nem igaz! Már megint te nyertél! – nem meg mondtam előre? Most meg itt duzzog Kao.
- Tudhattad előre, hogy én nyerek! – vigyorgok fölényesen. – Na ne duzzogj, majd jövőre sikerül!
- Haha… amilyen kicsit vagy, annál több gonoszság szorult beléd – jelenti ki nemes egyszerűséggel.
Már éppen nyitom a szám, hogy szépen beolvassak neki, mikor Kao szerencséjére lassít a busz, így nekünk fel kell kelni, majd ezeket a lusta disznókat is felrázni.
Mikor lefékez a busz szépen elmegyek hátra felé, hogy a kis különcéket rendezzem. Kaoru persze mindig lepasszolja nekem őket.
- Felkelni! – szólok nekik még nyugodtan, bár Reita arcát látva már most kezd bennem felmenni a pumpa. Komolyan, ilyen bunkó és lenéző fejet is csak ő tud vágni.
- Nem kell ordibálni. Megértjük mi ha normálisan mondod! – most kezdjek megint kiakadni, mert letegez? Áh, nem, nem idegesítem fel magam. Hiszen mindig ezt csinálja… de most nem fog kihozni a sodromból.
- Akkor mire vártok? – hagyom őket ott, mert a végén megint vissza szólnak és akkor már nem leszek ilyen nyugodt.
- Na? – néz kérdőn Kao, mikor leszállok a buszról és mellé lépek.
- Nem húzom fel magam! – veszek elő egy szál cigit, miközben mindenki buzgón veszi ki a cuccait a buszból.
- Helyes! – csatlakozik hozzám egy cigivel Kaoru.
Elég hamar kipakolta mindenki a cuccát és már csak arra várnak, hogy mi szépen előre menjünk, és megtaláljuk az erdei tábort.
Már épp elindultunk volna valamerre a sűrűbe, mikor megjelent egy nő, aki közölte velem, hogy már régóta várnak minket. Szóval… megmenekültünk attól, hogy eltévedjünk!

Mondhatni elég hamar beértünk a tisztáshoz ahol a táborozó hely van. A közelben természetesen semmi sincs, bár nem hiszem, hogy ez olyan nagy baj, mert a végén még hülyeségeket találnának Akiráék. Mert tény, hogy az a gyerek vonzza a bajt. Vagy mondhatjuk azt is, hogy a kettő együtt jár.
- Köszönjük, hogy ide vezetett minket. Ha nem jutatott volna minket ide, akkor lehet, hogy még az erdőben köröznénk – ej, mióta lett KaoKao ilyen nyálas? Ez szokatlanul udvariasan hangzott a szájából.
- Ugyan, semmiség – kezd pirongani a csaj. Komolyan, kedvem lenne felnevetni. Ingyen mozi, szar, romantikus film extra nyálas kiadásban.
A beszélgetést nem hallgatom tovább, mert ez bőven elég volt ahhoz, hogy inkább keressek magamnak egy nyugis helyet.
A cuccaimmal szépen keresztül vágok a táboron és az egyik faházhoz megyek, ahol még nincs ott senki. Szerencsére. Legalább már meg van, hogy hol fogok aludni.
Szépen bemegyek a kis faházikóba, és körül nézek. Egy emeletes ágy és egy kisebb szekrény van az egész helyiségbe, meg egy egyszerű zuhanyzó. Szerencsére minden nagyon tiszta, és még az ágynemű is friss, ami fel van húzva.
Éppen leteszem a cuccaimat mikor nyitódik az ajtó és Kao lép be rajta. Nem szól egy szót sem, helyette inkább elkezd ő is kicsomagolni, ami most nagyon is megfelel nekem. Nem szeretek annyit beszélni, mint ő meg Shinya. Folyamatosan csak jár a szájuk. Néha kicsit idegesítőek tudnak lenni, főleg, ha egyszerre nyomatják a hülyeséget. Na, azzal már lassanként a síromba kergetnek.

A mai nap szépen lassan el is telt mindenféle veszekedés nélkül. Biztosan azért ilyenek, mert őket is kifárasztotta ez a hosszú utazás. Legalább már tudjuk, hogy ha leakarjuk őket fárasztani, akkor mit kell csinálni.
- Menjünk vacsorázni! – invitálom Kaorut aki már épp rendezkedik be az ágyon.
- Oké, mehetünk. Úgyis megéheztem a pakolásban
Szépen komótosan kimegyünk a többiekhez, és elsétálunk a padokhoz, ahova már hordják is ki a vacsorát. Természetesen mindenki jön erre, mikor meglátja a kaját.
- Nem látod Akiráékat? – kérdezi Kaoru, mire nekem is feltűnik, hogy ez említett és a kis csapata nincsen sehol. Aj, nem igaz, hogy ezeknek muszáj lógniuk. Hát nem is tudom, hogy most mit fogok velük csinálni.
- Nem, de mindjárt megkeresem őket! – kezdem el ropogtatni az ujjamat. Erre KaoKao mérges pillant rám, mire hülyeségből glóriát rajzolok a fejem fölé. Jó, nem kell, hogy bárki is mondja, mennyire nem angyali a viselkedésem… tudom én azt magamtól is. De ezek most meg fogják érdemelni a büntetést.
El is indulok arra, amerre utoljára láttam őket, és mit ad isten?! Itt vannak… de csak ketten… Akira és Takanori.
- Ti meg mit csináltok? – állok meg mellettük, mire ijedten kapják fel a fejüket. Mikor rájönnek, hogy a ”veszély” csak én voltam, halál nyugodtan szívják tovább a cigit. – Nyomjátok el! Most! – emelem meg kicsit a hangomat, hogy ők is felfoghassák a hangya méretű agyacskájukkal.
- Nem kell dirigálni. Majd mi eldöntjük, hogy mit csináljunk! – szólal meg Reita a szokásos bunkó stílusában és tovább cigizik. Amin viszont meglepődök az, hogy Nori-chan fogja és elnyomja a cigit. – Mit csinálsz Ruki? – förmed rá mérgesen Akira. Oh, csak nem ideges, hogy valaki nem azt csinálja amit Kira-sama mond?
- Rei… ez nem olyan jó ötlet… főleg nem egy tanár előtt – motyogja lehajtott fejjel.
- Ne legyél beszari Chibi. Te meg ne szólj bele a dolgunkba! – mutat rám, miközben a szemei szinte villámot szórnak rám. Komolyan, mindjárt felnyársal a tekintetével.
- Mi az, hogy ne szóljak? Én vagyok a tanárod! Ne idegesíts fel, mert elintézem, hogy holnap reggel haza menj! – kapom ki a szájából a cigit, és eltaposom.
- Drága volt, ember!
- Nem hiszem, hogy a saját pénzedből vetted! – vonom meg a vállam, miközben elindítom őket a tábor felé, hogy végre én is nyugalomban fogyaszthassam el a vacsorámat. Ha már ezek az idióták után kellet járkálnom.
Hamar visszaértünk, és őket olyan helyre ültettem, ahol szemmel tudom őket tartani.
- Uruha, Kai, és Aoi is meg vannak! Bent voltak a faházban! – huppanok le Kao mellé, és állok neki a vacsorámnak. Ehh… ennyi kajával akarják kibökni az ember szemét… még jó, hogy hoztam magamnak tartalékot, mert különben éhes maradok.
- Valamit kell csinálni Reitával! – jelentem ki. Kaoru nagy, kíváncsi szemekkel néz rám, hogy most ezt miért is hoztam fel. – A többieket bele viszi a hülyeségbe. Ráadásul folyamatosan cigizik. Ki tudja, hogy mennyi van nála még dugiba.
- Ehh… ez a gyerek tényleg nem kezdő… - sóhajtja lemondóan és gondolkozni kezd. Ajaj… abból nem lesz semmi jó, ha Kaouru gondolkozik…
- Mi az? Mit találtál ki? – kérdezem csillogó szemeit látva. Csak akkor csillog így a szeme, ha rájön a megoldásra.
- Külön kell Reitát választani a többiektől.
- Aha… és ezt mégis, hogy akarod megcsi… - esik le hirtelen, hogy mire is gondolt. – Na nem! Majd te leszel vele egy helyiségbe! Én nem vagyok képes elviselni a társaságát. Olyan nagyképű! – kezdem, mire Kao csak leint.
- Nyugi van Chibike! Majd én megyek Akirához. De akkor hozzád fog átkerülni a szoba társa.
- Jól van… ha nincs más megoldás – sóhajtok megadóan és inkább eszek tovább.
- Jaj, nem halsz bele, hogy nem egy helyen alszunk. Majd holnap reggel úgyis találkozunk! – öcsém, hogy mikor lett ez ilyen nagyképű vadbarom…
- Nagyon fogsz hiányozni, mondhatom… - mormogom.
Lassan mindannyian befejezzük a vacsorát, és szépen elindulunk visszafelé. Kao fogja a cuccait és mondja Nori-channek, hogy velem lesz egy házba. Szegényem rögtön elvörösödik, és bólint, majd a cuccaival együtt megjelenik, és elkezd pakolgatni. Jé, talán mégis igaz a pletyka, hogy a kis Chibi belém van esve. Hehe… legalább meg lesz a programom, és nem fogok unatkozni. Mert ugye Rukika egész helyes, szóval nem lesz itt gond… És az befolyásol-e, hogy a tanárja vagyok? Őszintén mondom, hogy engem nagyon nem érdekel…

Amíg Ruki rendezkedik szépen elmegyek zuhanyozni, utána meg majd aludni. Persze, előtte kicsit beszélgetek a Chibivel, hogy azért megtudjak róla egyet, s mást…

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés