A csend ami körülvett mindannyiunkat hirtelen megszűnt. Csak egy puffanást hallottam. És, hogy valaki kiszalad az ajtón. Nem fogtam fel mi történt nem láttam,
és nem hallottam semmit sem, de rettenetes fájdalmat éreztem a mellkasomban. Szúró, feszítő, égető fájdalmat, amit nem tudtam hova tenni. Hirtelen újra
láttam és hallottam mindent. Láttam ahogy mellkasomból vér csorog, és hallottam ahogy a többiek a nevemet kiáltják. Hangjukból aggódás és ijedtség sugárzott.
Nem értem hiszen pár perccel ezelőtt még velem kiabáltak. Azt mondták "jobb lenne ha kilépnél, többre mennénk egy új gitárossal mint a te
szerencsétlenkedéseiddel". Fájt nagyon is fájt amit mondtak talán még jobban mint ez az érzés, talán jobban fájt mint, hogy mellkasomba valaki egy gólyót
mélyesztett. Igen az, hogy Aoi nyílvánosan mindenki előtt kijelentette, hogy ki kéne engem rúgni a bandából milliószor jobban fájt mint ez. De... így jobb is
meghalok és ők sikeresebbek lehetnek valaki mással. Valaki olyannal aki nem bénázik annyit mint én, olyannal akit nem ismernek és aki nem ismeri egyikőjük
álmát sem. Egy idegen alakkal aki csak a helyembe akar lépni. Rendben. Nem bánom. Ha ezt szeretnék elmegyek, de akkor ne kiabáljanak,  ne mondják, hogy fel
ne merjem adni. Főleg ne, Aoi mondja...

*Egy héttel később*

Egy meleg és világos szobában ébredtem. Testem legtöbb részéből csövek álltak ki, a mellkasom fájt, bár nem tudom, hogy ez a fájdalom miből ered. Emlékszem,
hogy mielőtt elaludtam legszívesebben sírtam volna, de nem emlékszem, hogy miért. Nem emlékszem, hogy ki vagy mi miatt akartam sírni. Sőt arra sem emlékszem,
hogy én kivagyok.
A szobában amiben fekszem rajtam kívűl két ember van. Egy alszik, a másik, gondolom orvos, fehér köpenyben van és valamit irogat egy füzetbe. Szomjas
vagyok, így megkérem, hozzon nekem egy kis vizet. Csodálkozik, de teljesíti kérésem. Nem tudok önnállóan mozogni, nem bénultam le, hiszen a kezemet, fejemet
és lábaimat is képes vagyok megmozdítani, de gyenge vagyok felülni az ágyon. Valyon mi történhett velem? Miért nem vagyok képes normálisan mozogni?
Hirtelen egy nevet hallok 'Uruha', majd egy zokogásba kitörő fekete hajú fiú fogja meg a szabad kezem. Én lennék Uruha?
- Bocsáss meg Ruru-chan. Nem gondoltam komolyan, nem akarom, hogy kilépj a bandából. - hangja elhalkul, és küszköd a sírás ellen. - Nem is tudom mit
csinálnék ha nem zenélhetnék veled. Kellesz nekünk, kellesz a GazettE-nek, kellessz... nekem. - mondja majd óvatosan átölel.
Nem tudom ki ez a fiú de testéből szeretet és melegség árad. Olyan kedvesen beszélt hozzám, nem akarom megbántani ezért csak - bátortalanul ugyan - de vissza
ölelem. Egy idő után eleresztem és megkérdezem tőle a számomra legérdekesebb dolgot.
- Te... ki vagy? - erre a kérdésemre ismét zokogni kezd. - Bo..bocsáss meg, nem akartalak megbánatani.
- Semmi baj. - vesz egy nagy levegőt. - Mond csak a saját nevedre emlékszel? - próbál mosolyogni de szeméből fájdalom tükröződik. Megrázom a fejem válaszként.
Sóhajt egyet de belekezd. - A Nevem Shiromyama Yuu de a barátaimnak, mint neked ,csak Aoi. A tiéd pedig Takashima Kouyo de általában Uruhának vagy Rurunak
szoktunk hívni. A The GazettE nevű együttes gitárosa vagy ahogy én is. A bandában rajtunk kívűl még hárman vannak. Ruki az énekes, Kai a dobos és Reita
pedig a basszusgitáros. Már junior gimis korunk óta ismerjük egymást és három éve zenélünk együtt. Egy hete olyan dolgokat vágtam a fejedhez amit nem
gondoltam komolyan. Nem sokkal rá valaki berontott a termünkbe és meglőtt téged, - teszi kezét a mellkasomra, pont oda ahol be van kötözve - majd
eszméletedet vesztetted és eddig kómában voltál. - fújja ki a levegőt.
Csendben végig hallgattam őt, és mindenre válaszolt amit kérdeztem tőle. Bizonyos dolgokra sikerült vissza emlékeznem, de még így is voltak homályos képek.

Két hétig voltam kórházban Aoi minden nap bejött hozzám és időnként a többiek is meglátogattak. Egyre több dolog jutott az eszembe és úgyéreztem kezd
visszatérni régi önmagam. Arra is sikerült vissza emlékeznem mit mondott Aoi mielőtt meglőttek, de ezt nem hoztam fel neki. Féltem utána megint
eltávolodna tőlem. Azt pedig nem akartam, jól esett a törődése és, hogy mellettem áll.
Most már itthon vagyok. Kijöhettem a kórházból, de a srácok nem engedik, hogy egyedül legyek. Féltenek, vagy nem is tudom. Pedig azt mondták még aznap
elkapták a merénylőtt, akinek szúrtam a szemét. Általában Kai van velem ő főz mos és takarít rám, és nem engedi, hogy segítsek neki. Pedig már teljesen jól
vagyok. A sebem sem szakadhat fel már, begyógyult annyira, hogy nyugodtan járkálhassak vagy takarítsak. Úgyhogy télleg nem értem Kai miért aggódik ennyire.
- Ne mááár! Legalább a mosást had hintézzem én! Mindent te csinálsz én meg unatkozom! - kérlelem de túlságosan makacs.
- Igaza van! Már meggyógyult, semmi baja. Sőt ha nem engeded, hogy levezesse az energiáját rosszabb lesz mint Ruki mikor bepörög. - helyeselt feketehajú
barátom.
- Köszönöm Aoi. - húzom ki magam büszkén.
- Ahh. Rendben de csak ha ott leszel mellette és figyelsz rá Yuu! Én nem hagyhatom itt a kaját.
- Okédoki! - moslygok és húzom magam után Aoit.
Hihetetlen mien felszabadító érzés takarítani. Igaz, hogy csak a ruhákat dobálom a gépbe, de már ez is boldogá tesz.
- Nem értem. Minek is kellek én ide? Ajtó támasznak?
- Jajj ne duzzogj már. Így legalább van kivel beszélgetnem. - azt hittem erre azt mondja, hogy egész eddig hozzá sem szóltam. Ami igaz, teljesen lekötött,
hogy a ruhák körbe-körbe forognak a mosógépben. Így vissza is fordultam tovább nézni a centrifuga elbűvölő munkáját.
Hátam mögött becsukódott az ajtó, úgy gondoltam Aoi megunta és kiment inkább. De kellemeset csalódtam. Vagyis.. nem igazán, inkább megijedtem.

Két keze derekam köré kúszott és belecsókolt nyakamba, amitől kirázott a hideg.
- Aoih. - sóhajtom, mert nem hagyta abba. Milliónyi puszival árasztott el. Megijdetem. Azt hittem csak azért csinálja, mert bűntudata van a múltori miatt és
Kai elmondta neki mit érzek. Mert Kainak mondtam, hogy szeretem Aoit. vagyis azt hiszem. - Neh. - tolom el magamtól. - Nem akarom, hogy csak bűntudatból
csináld. - húzom el szám, mire megcsókol.
A csók egyáltalán nem vad, gyengéd velem, olyan oldalát mutatja amit eddig nem láttam.
- Nem bűntudatból csinálom. Már a kórházba is mondtam. Kellesz nekem... Már régóta. - ez a mondat mindennél többet jelentett számomra. Úgy éreztem szavai
őszinték és megbízhatok bennük. Engedtem neki, érezni akartam, hogy szeret.
Hosszan tartó táncba hívott, csak néha váltunk el egymástól levegőt venni. Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem jólesett amit csinál.
Keze utat talált magának és gatyámat kezdte gombolni amitől igen hamar meg is szabadított. Combomat kezdte simogatni, majd a többi ruhámnak is búcsút
mondhattam. Persze időközben róla is lekerült minden. Már majdnem szájába élveztem, mikor Kai kopogni kezdett.
- Na mi van, egymásnak estetek vagy mi? - erre Aoi arcán egy kaján vigyor jelent meg. És teljesen belémcsúszott. Mire egy hatalmas nyögés volt a válasz.
Szegény Kai valyon most mit gondolhat?
- Szemét!
- Héé! Abba is hagyhatom. - húzta fel szemöldökét
- Meg ne próbáld! - mondtam, majd gyengéden megcsókoltam amit azonnal viszonzott is nekem.

Ezek után Aoi egyszer sem volt velem szemét, a többiek nem tudják, hogy együtt vagyunk.Kai is azt hiszi, hogy csak a könyökömet vertem be akkor. Igazából
nagyon boldog vagyok Aoi mellett és cseppet sem zavarna ha a többiek is tudnának róla. Hiszen már így is furcsa nekik, hogy nem csipkelődünk és mindig
Aoinál vagok. Az is lehet, hogy már rég tudják csak nem akarták elmondnai.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.