Ez az álcázott mosoly, ez megy az agyamra. Mosolyogni úgy mintha elfelejtette volna azt a nyolc évet.
Most már csak akkor vigyorog, ha kiadunk egy új lemezt, volt egy sikeres koncertünk vagy hasonló.
Van karriermosoly, van kell a tested mosoly meg tudom, hogy vágysz rám mosoly... ilyesmik.
De a szép napunk van örülök, hogy mellettem vagy mosoly és a szeretlek mosoly is már régen eltűnt.
Valószínűleg örökre. Rám már képtelen mosolyogni. Lemerem fogadni, hogy a szavai, hogy szeret, ezek is mind
hazugságnak számítanak egy ideje.
Most is... mindent csinál beszélget a banda tagokkal, jól érzi magát... és le se szarja a fejem.
Pedig úgy volt, hogy ma csak ketten leszünk. Ahoz képest már itt van a fél PSC. Annyiszor,de annyiszor próbáltam
a tudatára adni, - úgy, hogy ne bántasam meg - hogy szeretem és nagyon hiányzik. Azt hiszitek észre vette? Mert nem
,számtalan esélyt adtam már neki, hogy kezdjen valamit kapcsolatunkkal. Két évig küzdöttem, próbáltam helyre hozni
a dolgokat. Pedig nem én rontottam el. De már rég feladtam a próbálkozást. Most már csak azt a pillanatot keresem,
amikor leléphetek. Ha nem kellek neki minek maradnék mellette? Túl akarom tenni magam ezen az egészen. Újra
szerelmes akarok lenni. ... Heh. Milyen hülye vagyok. Először őt kéne elfelejtenem.
- Aoi. Én haza megyek. - mondtam neki a fáradtat tettetve.
- Renden. Otthon találkozunk. - veszi fel újra azt a hamis mosolyt, és ad egy puszit az arcomra.
Puszit... ráadásul arcra. Régen mindig hosszantartó csókot kaptam. De minek is töröm ezen a fejem? Már megszoktam.

Miután elköszöntem a többiektől is, beszálltam az autómba, és haza mentem. Már egy ideje bedobozoltam pár cuccom.
És még ezt se vette észre... Minden fontos dolgomat bepakoltam a kocsimba. Még egyszer körbe jártam a lakást.
Felidéztem a régi emlékeket. Azokat amikre azthittem sose fognak véget érni. Miközben könnyeim törölgettem,
letettem a konyha asztalra egy levelet. Egy levelet amit már egy ideje oda akartam neki adni, de mind végig abban 
reménykedtem, hogy valami megváltozik. És újra boldogok lehetünk.

Nem akartam megfutamodni, és cserben hagyni a bandát, nem akartam, hogy így legyen vége. Leparkoltam az immár új
házam elött. Nem rég vettem, a bútorok már be voltak pakolva elvolt rendezve minden, úgy, hogy semmi se
emlékeztessen arra a lakásra, és legfőbbképpen rá. Miután az ötödik dobozt cincáltam be a lakásba, elküldtem
egy üzenetet a főnöknek. Ő tudja, hogy kilépek. Megbeszéltük, hogyha úgy érzem, szóljak és közli a többiekkel.
Hát... most érzem úgy. Valószínűleg holnap, már a többiek is tudni fognak róla. Azért kiváncsi lennék, Aoi
reakciójára. Heh. Valszeg' nem fogja felzaklatni. Ellentétben Rukival, ő tuti ki lesz. De azért a biztonság
kedvéért kivettem a telefonom kártyáját és egy ujjat tettem bele, amit senki sem tud a szüleimen kívül. Ahogy
végzek mindennel, bevetem magamat az ágyba. Nem szeretek egyedül aludni... nélküle. Lehet, hogy már nem bújt
hozzám esténként, nem ölelt át. De legalább tudtam, hogy ott van tőlem pár centire. És most ez, annyira furcsa...
nem szoktam hozzá az egyedül léthez.

***

- Moshi-moshi. - ásítok bele a telefonomba. Ki a bánat kereshet hajnali 11-kor?!! Basszemeg elfogok késni! És
innen egy óra Tokyo! A Fenébe! - Bocsi, anyu elaludtam, de sietek!
- Ugye tudod, hogy a hugod fél óra múlva megjön?
- Igen tudom! Kérlek húzzátok kicsit az időt! Sietek ahogy tudok!
- Rendben. Szia kicsim.
Basszameg! nem hiszem el! egyszer van a hugomnak huszadik születésnapja és én arról is képes vagyok elkésni!

Most nem álltam csak tíz percet a szekrényem elött ami nálam kész rekord. Máskor egy egész óra azzal telik el, hogy
a ruháimat nézegetem. Ráadásul sosem, találok olyat ami megfelelne. Fürdeni nem megyek tegnap egész nap a kádban
áztam, úgy hogy tiszta vagyok. Gyorsan legyűrök egy gyümölcsös joghurtot, és már indulok is Tokyóba.
Nem is emlékszem mikor voltam utoljára anyuéknál, általában ők jöttek mindig hozzám. Nem szeretek Tokyóba menni.
Már két éve nem is voltam ott. De végülis csak nem jöhetnek megint ők hozzám? Akkor nem lenne meglepi Megunak.
Én meg a saját makacsságom miatt nem akarom elszúrni a szülinapját. Úgyhogy nem töröm ezen a buksim hanem
engedelmesen bekocsikázok a fővárosba két év kihagyás után.

Már majdnem anyuéknál vagyok mikor eszembe jut, hogy otthon hagytam Megu ajándékát. Basszemaeg! Mekkora egy béna
vagyok! Nem elég, hogy elkések még az ajándékot is otthon hagyom. Nem éri meg vissza menni, de ajándék nélkül nem
állíthatok be. Ezért egy hirtelen ötletből fagadóan leparkolok egy üzletsor előtt, és becélzom a kisállat
kereskedést. Na igen. Megu már kiskora óta szeretne egy cicát, de apu szőr alergiája miatt nem lehetett. De mostmár
ő is külön él így semmi akadája a dolognak! (:
Pechemre az eladő felismert. A rohadt életbe! Miért kellett nekem híresnek lennem?
- Uruha-san?
- Tessék? Ja, igen én vagyok. De... izé. Tudna nekem valami világos színű kevésbé agresszív cicust adni?
- Persze. Milyen fajtát szeretne?
- Őőő... valami szoba macseszt.
- Rendben. Jöjjön utánam. - mosolygott rám. Na ennek is csak az jár az eszébe, hogy vegyem meg a macseszt és hadjam
pihenni. - Itt lennének. Válasszon nyugodtan.
- Köszcsi. ^w^
- És mondja csak hol volt eddig?
- Heh? Ezt, hogy érti? - nézek fel rá miközben egy elég szimpi cicával szemezek. Vajszínű az egész egy szőrcsomő,
és van egy fekete folt a fél arcán. - Nyaaa. Meg is van! Őt szeretném.
- Rendben.
Visszamegyünk a kasszához és kifizetem a cicát, meg azért veszek kaját meg egy mózeskosarat neki amiben tud
alukálni.
- Köszim! - fordulnák az ajtó felé de eszembe jutott az a kérdés, hogy hol voltam eddig? - Izé! Azt, hogy értette,
hogy hol voltam eddig?
- Oh, hát. A bandatársai elég sokáig keresték önt. A média tele volt az eltünésével.
Még a szüleihez is elmentek ráadásul rendőrökkel, de ők nem
nyilatkoztak. Aztán csak annyit mondtak, hogy Uruha-san eltűnt nem tudni, hogy jelenleg merre van és kilépett a
bandából is. Bejelentették, hogy a Gazette feloszlik, és azóta egyikőjükről se hallani.
- oh. Értem. Köszönöm.

Na, jóóó ez furcsa volt. Mi az, hogy kerestek? Rendőrök? És nekem erről anyuék miért nem szóltak semmit?
Legalább annyit mondhattak volna, hogy okcsá Rukiék itt voltak, és téged kerestek. De semmi. Vajon miért?
Lehet, hogy nem akartak bűntudatot kelteni bennem? Ha csak ez lett volna az ok, akkor nyugodtan elmondhatták volna.
Még most is bűntudatom van amiatt, hogy egyik napról a másikra cserben hagytam a bandát. Miután kiléptem az
üzletből, nem mentem vissza az autómhoz. Innen nem laknak messze anyuék, úgyhogy sétálok kicsit. Amit viszont
furcsállok, hogy mindenki úgy néz rám mint valami szellemre. És ez egy idő után rohadtul zavart. Voltak akik
felvették azt a bizonyos álcázott vigyort voltak akiknek a szeme csillogott amikor rám néztek - ezzel csak az
egómat növelték, tudom, hogy iszonyat sexy vagyok és ahogy néztek az grrrr (xD) - és olyanok is voltak akik
megvetve néztek felém, gyűlölettel és csalódottsággal. Talán az utóbbi az ami leginkább zavart.

Az út anyuékhoz elég sok időnek tűnt pedig csak tíz percig ha tatott. Mikor megláttam végre a megcélzott tömböt
rohanni kezdtem. De meg is álltam és elbújtam egy szemetes mögé. Onnan figyeltem a történéseket. Egy rendőr autó
állt a ház elött és apu beszélgetett egy tiszttel. A rendőrtiszt mellett Aoi és Ruki állt. Nem értettem miért, de
nagyon kiváncsi lettem.
- Ne próbálja terelni a szót! - hallottam meg Ruki ideges hangját.
- Tudjuk, hogy a városban van! Láttuk a kocsiját, nem messze innét! - ezek meghibbantak! Mi a ráknak vannak oda
ennyire? Én akartam elmenni! Akkor most mit reklamárnak mintha anyuék dugduosnának.
- Sajnálom de nem tudok segíteni. Már rég nem beszéltünk Kouyoval. Mi is épp úgy aggódunk érte akárcsak önök. -
bingó! köszi apu.
- Rendben azért köszönjük. Kérem azonnal szóljanak ha megtudnak felőle valamit. - mondta immár a rendőr halál
nyugodtan. Aoi megfordult és mint egy elmebeteg, kiabálva szállt be a kocsiba.  
- A kurva életbe! Ezt nem hiszem el! Itt van ki tudja mien közel és szart se tud róla senki!
- Aoi nyugodj már le! Nem segít ha kiabálsz!
- Fogd be Chibi! Inkább húzzunk már a picsába! - Nem értem, én ezt tényleg nem értem. Ennyire mérgesek lennének,
hogy kiléptem? Ennyire? Hogy két év után is ezen kell lovagolni? ~ Gördül le egy könncsepp arcomon, amit magam se
tudok hova tenni.
Mikor már egyáltalán nem láttam a kocsikat elindultam apu felé. Még mindig kint állt és a távolba bámult.
- Apu.
- Uruha! Hát megjöttél? - Mosolygott mintha misem történt volna.
- Ne vigyorogj mindent láttam.
- Sajnálom.
- Nem kell. Köszönöettel tartozom, mert nem adtál ki nekik. - most én vettem fel azt a hamis mosolyt, és mentem
be apu után a lakásba.

A nap további része kellemes volt. Megu nagyon örült a macseknak apa meg végig tüsszögte a napot. De hát istenem
ezt a pár órát csak kibírja.
Nagyon sokat nevettünk, és anya ismét eszméletlen finom sütiket csinált.
Bár azthiszem egy életre elég sütit ettem ma. Megu elmesélte, hogy végre talált maga mellé valakit és legközelebb
elhozza bemutatni. Anyu rögötn azzal jött, hogy nyugodtan hozhatta volna most is. Örültem, hogy a kishugom végre
boldog lehet kettőnk közül ő érdemli meg a legjobban. Meg különben is nekem már nem kell senki. Nincs szükségem
még egy csalódásra. - Gondolkozom el a kadbán miközben elmerülök a habokba.

Reggel finom illatokra ébredek, már csak anya és Megu van itthon. Ráadásul Megu nem sokára indul haza. Épp anyának
segítek tálalni, mikor csengetnek. Gondolkozás nélkül, indulok el a bejárat felé.
- Majd én kinyitom, Megu fürdik. Te csak folytasd nyugodtan. ^.^
- Köszönöm, kicsim.
Pár pillanat alatt átszökkenek a nappalin és már nyitom is az ajtót.
- Jól van. Nyitom már! Minek kell türelmet... - nem tudtam végig mondani miel két rendőrtiszt áll az ajtóban.
Azonnal karon ragadnak és és kivisznek az járőrautóhoz. - Hé! engedejenek már el! Ez most mire jó? legalább had vegyek
fel valamit! - őő igen csak a hosszú bordó pizsmagatyám van rajtam, ráadásul elég hideg van nem hogy félmesztelenül menjek bárhova.
De hiába könyörgök nem hatja meg őket beültetnek az autóba és már itt se vagyunk. Az úton nem szólaltam meg hiszen bármiről is van
szó ha beszélek azt felhasználják ellenem. Szóval csende maradtam és kishíján szétfagytam a fűtésnélküli autóban.
Úgy öt percig lehettünk a kocsiban mikor az megállt és a két tiszt kivezetett onnét. bementünk a Tokyoi rendőrség épületébe.
Nem ellenkeztem. Mi értelme lett volna? Egy ex gitáros két rendőr ellen. Ch.
Bevezettek egy tágas terembe és kimentek leültem a fal mellé és meredtem ki a fejemből, hallottam, hogy kint telefonálnak de nem
izgatott túlzottan. kezdtem nagyon fázni így felálltam, hogy becsukjam az ablakot ami bukóra volt nyitva. De persze beragadt
és ott szenvedtem vele egy jó darabig. kezdtem bepipulni és kiabáltam az ablakkal.
- A jó édes anyádat zárjuá' má' be szarrá fogok fagyni te barom! - észre se vettem, hogy a két rendőr visszajött ráadásul a
többi "ex" Gazette-ssel.
- Ruru.. - hallottam meg Kai hangját. - Csak, hogy meg vagy istenem. - erre odajött hozzám és átölelt, legszivesebben ellöktem
volna magamtól de olyan jó meleg volt a teste.
- E-e-el ne enge-edj! Sz-szarrá fagyok! - dideregtem és egyre szorosabban öleltem a dobost.
- Jézusom te lázas vagy!
- Cs-csodálkozól? Ezek még azt s-se engedték, hogy felvegyek valami pul-lcsit! - próbáltam egyenletesen beszélni, neki.
Egy idő után kellemetlen volt és ellöktem magamtól. - Na jó mostmár hagyjál! Izé.. haza akarok menni!
- Hol is van ez a "haza"?
- Anyuékra gondoltam, de egyébként Osakában. - ahogy kimondtam egy erőssebb széllökés kicsapott még egy ablakot. - Jáj!! *drrr*
Cs-csukják má' be-e!!
Aoi azóta, hogy beléptek le se vette rólam a szemét, de nem szólt egy szót se. Nem is baj nekem nem hiányzik, hogy hozzám beszéljen.
Na jó ez nem igaz. De nem akarom, hogy mégjobban hiányozzon ígyis lesz pár álmatlan éjszakám, hogy egy térségben kell vele lennem.
Egy hirtelen ötletből adódóan megtámaszkodtam az egyik fal mentén és lecsúsztam a földre, ott diderektem továb. Fasza tuti, hogy
megbetegszem.
- Tessék, ved ezt fel. - hallom meg egykori kedvesem hangját, rámteríti a kabátját de lelököm magamról. - Az ég áldjon
meg vedd fel! - csak msot vettem észre mien halkan beszélt az elöbb és, hogy remeg a hangja mintha a sírással küszködne.
- Ne-em! - válaszolom egyhangúan. Majd azon kapom magam, hogy leült mellém és magához ölel. Akaratlan is elkezd folyni a könnyem.
- ERESSZ! Hagyj már békén! - kezdek el sírni - Miért kínzol ennyire? Nem volt elég neked, hogy egy totál lelki roncsot csináltál belőlem!?
Minek kellett egyáltalán ide jönnöm?! Minek hozzatatok be a rendőrökkel?!
- Ne mondj ilyet... - tör ki belőle is a sírás. - Anyira hiányoztál... kérlek ne mondj ilyet.
- Milyet? Tán félsz az igazságtól?! Maga meg ne kussoljon már inkább fagasson ki vagy faszom tudja csak mehessek már haza a fenébe is! -
most már nem tudok uralkodni az érzéseimen a pánik betegségem megint kezd eluralkodni rajtam már csak hiényozna ha az aszmám is
kiujjulna.
- Rendben. Először iselmondaná miért távozott Tokyoból.
- Magánügy. - jelentem ki kicsit dühösen, hogy pont ezt kérdezte meg.
- Amíg nem mondja el nem engedhetem haza. - gyűlölöm a rendőröket, olyan higgadtak és nem értik meg ha az ember aztmondja magánügy.
- Jó tudni akarja? Oké, elmondom. Imádtam zenélni, a zenélés okozta nekem a legnagyobb örömet, ezért fájt is, hogy itt kell hagynom mindent.
Azért mentem el és hagytam cserben a bandát. Mert volt egy bizonyos személy akinek a társasága kezdett rohadtul idegesíteni, és már
nem bírtam mellette.
- Bántotta ez az ember?
- Nem. Nem bántott. Mindig jó barátok voltunk, de az utolsó két évben valami megváltozott nem tudom biztosra, hogy bennem vagy benne de
egyszerűen képtelen voltam huzamosabb ideig egy társaságban lenni vele. - kezd megint felmenni bennem a pumpa. Remélem ez elég neki és
elmehetek végre.
- Ki ez az ember? - naaa, neee mi a fasznak érdekli ez?
- Mit érdekli magát? Mondtam, hogy nem bántott.
- Ki ez az ember Kouyo?
- Shiroyama Yuu...- mondam alig hallhatóan.
- Ki ez Kouyo?
- Mondom SHIROYAMA YUU!!! - tör el bennem valami, ami rohadtul nem tetszik. Láttam, hogy Aoi ismét sírásban tör ki de nem izgat. -
Most már elmehetek?
- Rendben menjen de a késöbbiekben még be kell, hogy hívjuk. - hú de örülök neki..
- Szuper. Pá! - szinte rohanok ki a teremből, de rá kell, hogy jöjjek nem tudom merre laknak anyuék. Ezért visszamegyek. - Izé.
Telefonálhatnék? Nem tudom merre kell mennem.
- Persze csak parancsoljon. - jéé itt ben is van telefon?
Gyorsan tárcsázok, de nem anyut hívom fel hanem Rikut.
- Eh. Riku? Szia. Izé betudnál értem jönni aaz őrsre? - miközben hallgatom Riku (phantasmagoria) rikácsolását, hogy mit keresek az őrsön,
meglátok egy kicsi fekete dobozkát Reita zsebében. Gondolkozás nélkül kiveszem onnan, elveszek egy szál cigit és a dobozkát visszahejezem
a meglepődött basszeros zsebébe.
- Uruha!
- Kuss már! Mi ja nem, nem neked mondtam, egyébként meg ne kiabálj velem nem csináltam semmit! Majd elmesélem de siess jó?
Hogy hol? Bazmeg! - gyújtok közbe rá amit a rendőrök kicsit se néznek jó szemmel. - Jó megvárlak de siess mert hideg van nálam
, meg nincs felső. Fogd be! Inkább gyere! - csapom le a telefont, és szívok egy jó mélyet a cigibe.
- Köszönöm. viszlát. - hajolok, meg most kicsit illedelmesebben mint az előbb és kimegyek a teremből immár végleg.
Ahogy kiérek az épületből megcsap a hideg nyáriszél és összerezzenek.

Már lassan negyed órája itt didergek, mikor a Aoi lép ki Rukival az épületből, úgy teszek mintha észre se vettem volna, és tovább támasztom a falat.
Hallom, hogy Ruki és Aoi elköszön egymástól, meg valamit susmogtak de nem értettem mit. Viszont nagyon zavart, hogy Aoi egy helyben áll és engem bámul.
- Mit nézel? - jött a monoton kérdés.
- Beszélnünk kell. - mondta ismét azona remegő hangon.
- Nekünk nincs miről beszélnünk Aoi. Már négy éve nincs miről. - magam is meglepődöm, hogy mien könnyen kimondtam ezt. Aoi elém áll és megragadja egyik
karom. persze lassan és gyengéden. Télleg beszélni akar. - Na jó mond.
- Hogy érted, hogy négy éve?
- Úgy hogy az utolsó két évben amíg velem voltál le se szartad a fejem.
- Ez nem igaz.. - mondja alig hallhatóan, nekem meg megakad a szemem jobb csuklóján.
- Ez mi? - lassan megemelem kezét és vizsgálgatni kezdem.
- Mikor elmentél és megtaláltam a levelet kishíján megöltem magam.
- Mi van?! - düllednek ki szemeim. Kezd érdekelni, hogy mit akar mondani.
- Ruki talált rám a konyhában. Egy hónapig voltam intenzíven.
- Mit csináltál te vadbarom! - üvöltök vele.
- Miattad tette. - Hallom meg Reita hangját. - Felvágta az ereit.
- Mi a fasz van?! - kezdek megint kiakadni, mi az, hogy miattam került intenzívre ezt nem veszem be.- Ezt most nem adod be nekem Reita!
Miért ölné meg magát olyas valakiért akit már rég nem szeret?! - Aoinál itt tört el e mécses és kezdett zokogni közben velem kiabált.
- Idióta! Mindig is szerettelek te hülye! Még most is szeretlek! Szerinted mi a faszért kerestelek végig? Kezdtem azthinni, hogy meghaltál!
Mikor észbe kaptam, hogy elbasztam már késő volt elmentél! Elmentél mielött...
- mielött?! - kérdezek vissza kiabálva. egyáltalán nem tetszik, hogy így beszél velem. - Mielőtt?! Ha? Mondjad!
- Mielött megkérhette volna a kezed. - Mondja Kai kicsit megszeppenten, miközben szorosan öleli Reita karját. De most nem tudott érdekelni.
Egyre csak az a mondat járt a fejembe amit Kai mondott az imént. Megkérni a kezem? Ez.. igaz?
- Ez... tényleg igaz?
- Mostmár mindegy nem? Pont te mondtad, hogy hagyjalak.
- Aoi ez igaz?!
- Igen az. - mondta szomorúan.
- Sajnálom. De nem bírtam már. Nem bírtam, hogy nem ölelhetlek át akkor amikor akarlak.
- Miről beszélsz? Hiszen akkor ölelhettél át amikor akarsz.
- Az elején igen. De az a két év. Egyszer se tudtalak átölelni, mindig volt valami kifogásod, hogy fáj a hasad vagy álmos vagy. Pedig egy
ölelésbe nem haltál volna bele. Tudod én ezt nem bírtam, hogy közömbös vagy és olyan volt, mintha csak egyszerű ismerősök lettünk volna akik
köszönnek egymásnak és ennyi. Sajnálom. De én tényleg szerettelek, most is szeretlek. De nem bírnám elviselni még egyszer. Nem akarok ennél
is nagyobb roncs lenni. Bocsánat. - adtam egy puszit az arcára és odaléptem az autóhoz, mivel Riku már megjött.
- Uruha! - hátra fordultam a nevem hallatára. - Sajnálom, nem vettem észre tudtam, hogy valamit elrontottam most már azt is, hogy mit.
De kérlek adj még egy esélyt. Nem akarlak elveszíteni most, hogy megtaláltalak. - elmosolyodtam, és gyenegéden megcsókoltam majd beszálltam
az autóba amiből Riku méregetett minket.

Szerencsére Riku nem kérdezgetett. Így tudtam gondolkodni az elöbbieken. Nem volt dugó így hamar odaértünk anyuékhoz. Elköszöntem Rikutól,
mondtam neki, hogy ma még felhívom. Majd bementem a lakásba ahol anyu már elég idegesen várt. Elmeséltem neki mindent kivéve az utolsó "fejezetet"
Azt kihagytam mivel enm vagyok biztos magamban és abban sem, hogy Aoi igazat mondott. Bár ha belegondolok Kai volt az aki kinyögte, hogy elakart venni.
Talán ezen gondolkodtam a legtöbbet miközben az üzletsor parkolóiban kerestem a kocsim. Nem emlékszem hova parkoltam így eltartott egy ideig mire
megtaláltam a szépségem. Az sem érdekelt, hogy az emberek megint engem bámulnak. Most semmi sem tudott zavarni. beszálltam az autóba és Osaka felé vettem
az utam.

*

Másnap csengetésre ébredtem, szerencsére a lázam lement, így nem kell dokihoz mennem. Mivel fél egy volt már nem esett nehezemre kikászálódni az
ágyból. Volt egy sanda gyanúm, hogy Aoi lesz az ajtóban, de nem. Reita és Kai voltak.
- Ohyao. - ásítom.
- Neked is. - engedem beljebb őket.
- Izé... Ti együtt vagytok? - teszem fel a kérdést mivel megint kézen fogva állnak.
- Ja. - mondja büszkén a Reita.
- Na mi a csuda végre bátorságot szerzett a nagy Kira-sama, hogy bevallja érzelmeit a dobosunknak?
- Kuss! De ha egyszer már szóba hoztad... Lehet, hogy hamar jön a kérdés meg minden, de...
- De?
- Szeretnénk ha a The GazettE újra összeállna. Viszont nélküled soha!
- Aha. Mi van ha belemegyek.
- Akkor feltolod a formás segged felöltözől és jösz velünk.
- Már is? (O.O)
- Menj már!
- Ne kibáljá' Reita~! - megyek fel durcisan az emeletre. Fáj, hogy nem Aoi jött de ha most elmegyek velük akkor ő is ott lesz nem? És ha
komolyan gondolja akkor lehet, hogy adnék neki még egy esélyt.
Elég hamar találtam ruhát. Ami egy fekete combkivágós nadrágból és egy fehér ujjatlanból állt aminek szárnyak vannak a hátán. Kíhúztam a szemem és
hajat vasalatam. Furcsa érzés fogott el két éve egyáltalán nem sminkeltem és hajat se vasaltam, de bevallom így sokkal sexybb vagyok. :D
Mikor leértem az emeletről Reita szemei rajtam ragadta amiért kapott is Kaitól. Én még bekaptam pár falatot ugyanis tegnap semmit sem ettem.
Megkínáltam a fiúkat kávéval amit elis fogadtak. Miközben elmostam a poharakat és a tányéromat végignéztem ahogy Reita kishíján ruhán keresztül
bassza meg Kait. Egy kicsit rosszul esett de nem akartam elrontani a napukat. Miután végeztem mindennel és a kutya is elődugta a hálóból buksiját,
(hozzáteszem jól lemorogta Reitát XD amin Kaival jól elnevetgéltünk) mivel van egy gyönyörű másfél éves Rotim összeszedtem a cuccom és már indultunk is.
Rei nem díjazta, hogy a kutya is jön ráadásul az ő kocsijával megyünk. Lehet attól félt, hogy összepíszkítja az üléseket, de ez kizárt ha kikell mennie
mindig hármat vakkant.
Elég nagy dugóba keveredtünk és vakarcs jelezte, hogy sűrgős dolga akadt.
- Most szólj rá a kutyádra! - ne fenyegess ki köll mennie! (O.o)
- De hármat vakkantott. - mondtam kicsit úgy mint egy óvodás aki megpróbál megmagyarázni valamit
- És? - hülye.
- Ha hármat vakkant ki kell mennie!
- Aha. Ezt honnan veszed?
- Más fél éve élek a Kutyesszal. Csak tudom, hogy mikor mit akar! - mondtam büszkén, hogy én biza kiismerem a kutyámat.
- Hát akkor most kénytelen lesz kibírni!
- Neee má'! Ha idepiszkít én szóltam előre. - vágom be a durcit.
- Ha idepiszkít felnyalod! - fúj! elmebeteg! nyalja a halál!
Az út további részéban vakarcs jelezte még párszór, hogy nem bírja sokáig. De gazdi ütött, és kíbírta. Az egyórás útból kétésfeles lett, vakarcsnak ki
kellett mennie, én meg rosszul lettem. Kai próbálta tartani bennem és a kutyában is a lelket, hogy mindjárt megérkezünk bírjuk ki egy kicsit.
És hála neki sikerült is, bár én párszór visszanyeltem a rókucit amitől még rosszabbul lettem. De végül kibírtuk. (^.^)

Amikor Reita leparkolt a PSC parkolójában a kutyával egyszerre dőltunk ki a kocsiból. Vakarcs elvégezte dolgát én meg betámolyogtam az épületbe.
- Vakarcs! Gyere! - emeltem meg hangom és a kis vukk kishíján utat tört magának. De legalább a kutya már jól van.
Nagynehezen betámojogtam a régi termünkbe persze a portással meggyűlt a bajom nem engedte, hogy bevigyem vakarcsot, de nagynehezen meggyőztem, hogy
jó kutyus és nem rosszalkodik sokat.
Aoi már bent volt Reita lement bubimentes vízért, hogy jobban legyek. Ruki meg még nem volt sehol, amit furcsáltam hiszen annak idején mindig ő
volt az első és ha fél percet is késtünk már le lettünk baszva.
- Ruru. Szia. - mosolygott kedvesen, és most úgy éreztem ez nem hamis mosoly.
- Szia. - válaszoltam próbáltam mosolyogni de megint eluralkodott rajtam Vukk.
- Jól vagy? - kérdezte kicsit ijedten.
- Aha. Csak sokáig tartott az út. - kutyesz hejeslően vakkantott egyet.
- Kutyaaaaa. - csillant meg Aoi szeme. - Hali vakarcs mi a neved?
- Vakarcsnak hívom. ^w^ Ültem le melléük a földre.
- Nem mondod? Jáá. Látod kutyesz eltaláltam a neved. (:
- Ti aztán rohadt ijesztőek vagytok. - lép be Reita és odaadja a vizemet.
- Most mé'? - szinte egyszerre kérdeztünk vissza.
- Két okból. Ugyan olyan a beszédstílusotok ráadásul a hangenem is egyezik. Meg egyszerre mondtok mindent. - kicsit elmosolyodtam és Aoi tekintetét
fürkésztem. Igaza van Reinek. Sokban egyezünk, lehet, hogy ez a nyolc év is rájátszott de télleg egyformák vagyunk sok mindenben.
Aoi ott hagyta a kutyit és felállt. A hátam mögé sétált, és a nyakamba akasztott egy láncot, aminek a végén egy eljegyzési gyűrű állt. Majd szorosan átölelt.
- Nem szeretném elsietni. Ezért tettem a nyakadba. Ha úgy érzed szeretnéd és készen állsz akkor szedd le a léncról és tedd az újjadra. Viszont
ha egyáltalán nem szeretnél semmit csak barátságot megértem. Semmi sem kötelező. - Jól esett amit mondott. De ahogy végzett elengedett és újra felállt.
- Szóval télleg elakartál venni? - kérdeztem és elszégyeltem magam. nem mondott semmit csak elmosolyodott. Egy hirtelen ötletből adódóan lerántottam magamhoz
és megcsókoltam. Pont ebben a pillanatban jött be Ruki is.
- Na mi a csoda. A kis Ruru-chan betolta a popóját? - húzta fel szemöldökét de nem törődtem vele. Mindvégig Aoit néztem, és csókoltam ahol csak tudtam.

------------------------------------------------------------

"A The GazettE két év után ismét összeállt. Kiadtak két új lemezt, és az Európai turnéjuk után Uruha és Aoi bejelentették: Egybekelnek."

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.