Régen minden szebb volt...

Hachi  2010.12.28. 15:36

-          Mégis, hogy a fenébe képzelted ezt? – rántom ki Uruhát Reita öléből. – Most lett elegem Reita! Remélem, boldog leszel vele! De, hogy engem nem látsz többet az is biztos!

Keverek le egyet a basszerosnak és lépek, vagyis inkább rontok ki a Gazette terméből. Még hallom, ahogy Rei utánam kiállt, de nem érdekel. Rohanok a kocsim felé zokogva. Ennyit ért volna neki ez a másfél év? Vagy egész végig csak kihasznált, és közben Uruhával volt? Nem, nem hiszem. Úgy érzem, hogy tényleg szeretett. Gondolom, magamban miközben kihajtok a PSC parkolójából és kis híján elgázolom egykori kedvesem.

-          Miyavi! – hallom meg újra hangját, de már nem érdekel.

Úgy három hete kezdett megromlani a kapcsolatunk. Nem volt olyan nap, hogy ne kaptunk volna össze valami apróságon, de ezeket mindig meg tudtuk beszélni. Kezdtem úgy érezni, hogy kolonc vagyok a nyakán, és már csak arra kellek neki, hogy ki tudja élni rajtam a vágyait.  

Pedig az elején minden olyan szép volt, boldogok voltunk. Emlékszem nekem már aznap megtetszett mikor először találkoztam vele. Csak éppen nem akartam kapcsolatot. Eléggé ki voltam borulva még a múltkori után. Ennek már két éve. Két éve mikor csatlakozott a Gazette-hez aznap ismertem meg és hát kiderült, hogy úgy vették fel, hogy kemény egy számot tud eljátszani gitáron. Én segítettem neki mielőtt Ruki rájön és kiteszi a szűrét. Egész éjjel fent voltam és tanítgattam őt. A szerencséje csak az volt, hogy Ruki lebetegedett és másnap nem kellett bemennie így volt 2 hete meg tanulni gitározni. Hihetetlen gyorsan haladt és egyre több mindent megtudtunk egymásról. Persze én nem mondtam el neki, hogy az a nő, akit mindennél jobban szerettem pár hónapja meghalt. Ezért sokszor is kérdezgette, hogy miért vagyok olyan búval baszott. De sose válaszoltam neki.

Körülbelül már két hónapja ismertük egymást mikor elmondtam neki mindent. Persze közben zokogni kezdtem. Az érdekes az volt, hogy soha senkinek nem engedtem, hogy sírni lásson. Mégis minden zavar nélkül kezdtem neki a zokogásnak. Miután elmondtam mindent ő elkezdett vigasztalni. Nem sokra rá elkezdtünk találkozgatni eleinte csak barátságnak indult a dolog, de végül mégis összejöttünk. Nagyon féltékeny voltam, ha volt valaki a közelében, és ezt volt, hogy szóvá is tette. Senkinek sem szóltunk a kapcsolatunkról egyedül Tora tudta ő is, csak azért mert meglátott minket a parkban és kérdezősködni kezdett. A legrosszabb, hogy már az elején tudtam, hogy egyszer elveszítem. Most meg… tessék, igazam lett. Pedig tényleg szeretem. Én megpróbáltam mindent, hogy helyre hozzam a kapcsolatunkat. De semmisem segített, nem törődött velem és elhanyagolt. Ezek ellenére én még mindig szeretem. Tiszta szívemből szeretem…

-          Miyavi! – már csak ennyit hallottunk és láttunk a dologból. Miyavi mint egy őrült hajtott ki az épületből, Reita pedig zokogva esett össze.

Nekünk se kellett több. Már tudtuk, hogy együtt vannak, vagy voltak. Egy kicsit bánt, hogy Rei nem szólt nekünk Miyaviról. Valószínűleg akkor Uruha se csinál ilyesmit. Hiszen Ruru mindig is ilyen volt. Gondolkozás nélkül mászott rá bármelyikünkre. De ez most nem számít. Most csak Reita számít. Soha nem láttam még őt így kiborulni, se sírni. És ettől olyan rossz érzés fogott el.

-          Rei… - léptem oda hozzá.

-          Elvesztettem Ruki… - tőrnek elő belőle ismét könnyei. – elvesztettem…

-          Ne mondj ilyet Rei... Biztosan meg tudjátok majd beszélni.

-          Nem. Ezt most már nem. Annyit veszekedtünk mostanában. Most már biztos, hogy szóba se fog állni velem. Elhanyagoltam, nem foglalkoztam vele eleget. És tessék most ez is…

-          Mióta? – kérdezem kicsit visszafogottan.

-          Más fél éve. – na, erre a válaszra nem csak az én, de a többiek szemei is ötszörösükre nőttek.

-          Miért nem mondtad?

-          Nem is tudom. De most már úgy is mind egy. Már nem számít. – törli, meg szemeit miközben lassan feláll. Istenem add, hogy kibéküljenek vagy faszom tudja. De nem akarom ilyennek látni.

Nem akarom most kifaggatni. Így is teljesen ki van készülve. Ennyire szeretné? Mien kérdés is ez. Reitának soha nem volt egy hónapnál hosszabb kapcsolata, de Miyavival már másfél éve együtt van. Legalábbis elmondása szerint. Persze, hogy szereti.

Felállok én is és beindulok a többiekkel Reita után.

Nem megyek haza. Ha veszekszünk, sose megyek haza. Mert tudom, hogy ilyenkor otthon vár, és meg akar beszélni mindent. Én pedig nem akarok vele most beszélni, látni se akarom. Lehet, hogy eltúlzom a dolgokat? Nem láttam, ahogy Uruha megcsókolja, Reita meg hagyta magát. Mégis ezek után mit gondoljak?

Meg állok kedvenc bárom előtt, amiről senki sem tud. – már, mint, hogy ide járok. - Leparkolok, majd hagyom, hogy kicsit megnyugodjak, és bemegyek.

Elvesztettem. Igen, tényleg elvesztettem. Mit is gondoltam, amikor hagytam, hogy Uruha rám másszon? Pedig tudom milyen. Úgy ismerem, mint a tenyeremet. Tudom, hogy mindenkire képes rámászni, és azt is tudtam, hogy Miyavi ma bejön a terembe. Bazmeg Reita mekkora egy hülye vagy!! Mondom, magamban közben leveszem a cuccom a fogasról. Most nincs se kedvem se erőm próbálni.

-          Haza megyek. – mondom, halál nyugodtan mikor a többiek beérnek a terembe.

-          Rei. Én…

-          Ne aggódj Ruru. Nem a te hibád nem tudhattad, én meg hagytam magam. – veszem fel a kabátom, és már indulok is haza fele.

Remélem otthon lesz, bár erre nincs sok esély. De azért reménykedem, hiszen ha veszekszünk, előbb utóbb mindig haza jön. Remélem ez most se lesz másképp.

** Este kilenc óra**
Tora POV

-          Moshi. Moshi. – Hallom meg Ruki hangját a telefonban.

-          Szia Ruki. Reita ott van?

-          Nem nincs haza ment…

-          Értem. Kérlek, hívd fel, hogy Miyavi totál be van baszva és ide jött hozzám a többit szerintem rohadtul nem akarod tudni.

-          Már tudom.

-          Nem. Nem Reitára és Miyavira gondolok. Hanem arra, hogy Miya milyen mikor be van rúgva.

-          Értem. Szólok neki.

-          Köszönöm. És siessetek jó? Én már nem bírom sokáig…

Miután letettem a telefont. Sóhajtok egyet és felmegyek az emeletre. Borzalmas Miyavit ismét így látni. Gondolni se mertem volna, hogy így megszerette azt a tuskót. Wáá. Csak jöjjön meg és szétverem a pofáját.

-          Miya. Ne fetrengj a földön hallod.

-          Csak akkor meh... gyek az ágyba, ha te is jössz velem. – csuklik egyet közben, és próbál feltápászkodni, kisebb sikerrel.

Úgy fél óráig szenvedek Miyavival. De nem hallgat rám, csak a sexet akarja. Én meg lassan kikészülök. Kiskorom óta ismerem őt, ő a legjobb barátom. És épp elég volt Melody halála után így látni. Sőt az sem volt ennyire rossz. De ez. Ez kezd elviselhetetlen lenni. Nagy nehezen felsegítem az ágyra. És meghallom azt a csodás csilingelő hangot, amire már annyi ideje várok.

Lerohanok a földszintre, és már nyitom is az ajtót.

-          Jézusom. Reita!

-          Kuss. Tudom, hogy csodásan festek… - na, jó mégse olvasok, be neki rettenetesen néz ki. – Hol van? – ahogy megkérdezi egy esést lehet hallani.

-          Auucs. Hülye lépcső! Mé nem fogytá’ még el? Esküszöm, felégetlek te faszkalap! – egy pillanatra mindannyian elhallgatunk. És mire Reita megindulna Miyavi már előttünk is van és ráncigálja a karom.

-          Toraaa. Gyere mááár! Miért hagytál ott? Toraaa.

-          Na, gyere mááár. - Istenem, szerelmem. Mit tettem veled?

-          Miya…

-          Te meg? Menjél haza! Mi van a cicával?! Nem akarlak látni! Hozd ide a cicámat!! – Ne mondj ilyet. Ne mond, hogy nem akarsz látni.

-          Kicsim. Ne csináld ezt. Beszéljük meg jó?

-          Nem! Menj el! Nem akarlak látni! A cicámat akarom! Ha nem szeretsz minek jöttél ide? Menj haza!... Tora zavard már el, és gyere fel! – Szinte üvölt mindkettőnkkel, majd elindul visszafelé.

-          Rei. Menj utána.

-          Hallottad te is nem? A macskáját akarja! Nem engem, a macskát!

-          Reita bazdmeg ha most elmész, örökre elveszíted! Menj utána hallod.

-          … - nem mondok semmit, csak meredek magam elé. Hogy mondhatott ilyet? Miért a cicát akarja? Ez hülye kérdés. Azért mert látott Uruhával és mert be is van rúgva..

-          Rei. Hát ennyire vak vagy? Szeret téged. Jobban, mint Melodyt szerette. Ha most nem mész, majd én megyek, de akkor biztos lehetsz benne, hogy soha a büdös életben, nem fogod többet látni.

Megadóan indulok fel Miyavi után. Nem akarom, hogy pont Tora vegye el tőlem. Már felkészültem, hogy megint elzavar. De amikor beléptem a szobába és a nevén szólítottam, nem kaptam választ. Kicsit megijedtem, mert nem volt az ágyon se, se sehol máshol. Meghallottam, hogy a mosdóban csobog a víz. Elment volna fürdeni? Ilyen állapotban? Átsétáltam a mosdóba, és igen beült a kádba ruhástól. Ráadásul el is aludt. Istenem milyen gyönyörű mikor alszik. Reméltem, hogy sose látom ilyen állapotban. De ez az én hibám nem? Nem törődte vele, elhanyagoltam. Pedig ő próbálkozott, tudom, mert észrevettem, hogy megpróbálja helyre hozni a kapcsolatunkat. De én nem törődtem vele.  Vak voltam és azt hittem nem veszíthetem el. De tévedtem, hát még mekkorát tévedtem. Nem csoda, hogy ennyiszer kiabált velem. Hiányoztam neki. És ezt most nem egóból mondom. Tegnap ő is megemlítette nekem, hogy hiányzik minden érintésem, amit annak idején olyan sokszor adtam neki. Ezért mondtam, hogyha ő is szeretne, ma jöjjön be a próbánkra és elmondjuk a többieknek, hogy egy ideje együtt vagyunk. Bár csak ne mondtam volna ezt neki. Akkor nem látja, hogy Uruha rám mászik, és még mindig vele lehetnék.

Sóhajtok egy nagyot majd kiemelem a vízből. Nem ébred fel csak hozzám simul. Hogy ez most milyen jól esik. Bárcsak így bújna akkor is, ha majd felébred. De attól félek ez nem így lesz. Félek, hogy megint elmegy. Vagy valami hülyeséget csinál.

Visszamegyek a földszintre, még mielőtt az én ruhám is teljesen átázna. Megkérem Rukit, hogy vigyen haza minket. Majd megköszönöm Torának, hogy szólt Miyaviról, és elmegyünk. A kocsiban nem beszélünk Rukival. Csend van köztünk én meg csak Miyavit nézem, ahogy szuszog a kezemben. Már majdnem hazaértünk mikor Ruki megkérdezi, hogy mit akarok most tenni. Elmondtam neki, hogy megpróbálom megbeszélni Miyavival a dolgokat, de ha nem megy, hagyom hagy csináljon, amit csak akar. Nem fogok az útjába állni, ha mindenáron el akar menni, hát elengedem. Pár perc múlva meg is érkezünk én még megkérem Rukit, hogy jöjjön, besegítsen, mert nem tudom kinyitni az ajtót. Még a végén leejteném szegénykét.

Miután Rukitól elköszöntem és neki is megköszöntem a segítséget. Bementem a közös hálónkba, ahol már Miyavi feküdt és békésen aludt. Egy ideig csak álltam az ágy mellett és néztem az arcát. Majd adtam egy puszit a homlokára és elmentem fürdeni. Mien rég is adtam neki akár csak egy puszit, nem, hogy csókot. Fürdés után bebújtam mellé az ágyba. Nem akartam ezt a kicsi időt is elfecsérelni, vele akartam lenni, amíg tehetem. Nem öleltem át, féltem, hogy megébred és ellök magától, de olyan közel mentem hozzá amennyire csak lehetett. Egy ideig nem tudtam elaludni, csak őt néztem. Majd olyan hajnali két óra körül beadták a szemeim a derekukat és elaludtam.

Reggel iszonyat fejfájással ébredtem és semmire sem emlékeztem az elmúlt éjszakából. Azt se tudom, hogy keveredtem haza. Vagy, hogy egyáltalán beszéltem e Reitával.

Mikor megfordultam vele találtam szembe magam. Még aludt, de az arcára rá volt száradva pár könnycsepp. Vajon miattam sírt? Nem emlékszem, hogy haza jöttem volna. Ő hozott haza? Tudom, hogy bementem a bárba és elég sokat is ittam, de nem hiszem, hogy ide jöttem volna. Nem biztos, hogy nem önszántamból jöttem haza. Akkor most Rei nem feküdne mellettem. De akkor. Megbeszéltük volna? Áááh. Nem tudom. Szeretem, már ezt a tényt tisztáztam magamban párszor. De fájt, hogy hagyta, hogy más csókolja ne pedig én. Nem is tudom mikor kaptam tőle utoljára akár csak egy puszit. Már nagyon régen.

Sóhajtok, majd egy pillanatra lehunyom a szemem. Közben Rei felébredhetett, mert elkezdett hozzám beszélni. Én meg nem merem kinyitni a szemem. Kíváncsi vagyok, mit akar mondani.

-          Hát még alszol? Arra számítottam mire felébredek, már nem leszel mellettem. – aha. szóval nem beszéltük meg. – Tudod tegnap megijesztettél. – mert, hogy? – Mikor megtudtam, hogy Torához mentél, egy kicsit megnyugodtam, de a nyugalmam szinte azonnal megszűnt. Úgy be voltál rúgva, hogy azt hittem ott helyben előttem képes lennél megbaszni Torát, csak, hogy menjek már el. – Torához mentem volna? – Tudom, hogy megérdemlem, hogy elhagyj… Nem törődtem veled. Abban a hitben voltam, hogy úgyse hagysz el. Ahj. Reita, hogy mekkora egy barom vagy! – Hát nem kicsi az biztos. – Szeretlek kicsim. Nagyon szeretlek. Bocsáss meg nekem. Hülye voltam. – na, ne kezd, mert a végén rád mászom. - De Ruru olyan hirtelen mászott rám, hogy reagálni sem volt időm. – és ezt most miért is mondod el? Remélem, tudod, hogy ezzel megtörted a nyugalmam! - Tudom, hogy ezek csak üres szavak. És nem bizonyítanak semmit. De szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. Hehe. – Mi a fasz ilyen vicces? – Félek, hogy mi lesz, ha felébredsz. Valószínűleg megpróbálom majd megmagyarázni. De ha úgy látom nincs értelme, mert nem érdekel, hagylak, hagy menj. nem fogok az utadba állni, ha nem szeretnél velem maradni. – Idióta. Igenis szeretnék veled maradni. Nagyon. De ha még egyszer ilyet mersz csinálni nem állok jót magamért. Na, jó és ezt most miért is magamban mondom?

Érzem, hogy megfordulna és felállna, de egy hirtelen ötletből adódóan oda simulok hozzá, és átölelem.

-          El se tudod képzelni, milyen jó érzés ez most. – aha. Akkor eddig miért nem bújtál hozzám éjszakánként?

Sóhajtok egy nagyot. Na, ja, bárcsak ne tettem volna. Mivel időközben kinyitottam a szemem, és Reita megérezte vagy mit tudom én. Eltolt magától és hatalmas szemekkel nézett rám. Rájött volna, hogy nem is aludtam?

-          Na. ne nézzé’ má’ így! – bújok vissza hozzá, kicsit durcásan. Jajj. Az a nagy szívem. Ha nem szeretném ennyire nem bocsátok meg neki ilyen könnyen. Tegnap még látni se akartam. Jó aláírom, hogy hirtelen haragú vagyok és elég féltékeny típus. Na, de ilyen könnyen megbocsátani… jaj, jaj Miyavi lesznek veled még gondok.

-          Na, ne toljá’ má’ el magadtól mindig! Most szórakszó’ velem? – nézek rá mérgesen, karba font kezekkel mivel ismét eltolt magától. Na, várjál, csak kapsz te még ezért.

-          … - Há most mé’ nem szól semmit? Megkukult vagy mi?

-          Ah. Reménytelen vagy… - ülök fel és másznák le az ágyról. Tudtam én, hogy nem változott csak a szája jár. Gördül le egy könnycsepp az arcomon miközben már az ajtó felé tartok.

Hirtelen egy rántást érzek és ismét az ágyon találom magam egy csillogó szemű Reitával fölöttem.

-          Szeretlek! – csókol meg gyengéden, amit igen is szívesen viszonzok neki.

-          Én is szeretlek! Nagyon! – csókolom meg most én. – De ha még egyszer észreveszem, hogy Uruhával vagy bárki mással vagy akkor esküszöm neked, hogy… perverz!

-          Hogy perverz? – húzza fel egyik szemöldökét pont úgy, mint régen.

-          Nem! Hogy… Reita!!

-          Most mi van?

-          Ha még egyszer megtapizod, nem állok jót magamért!

-          Gonosz vagy ugye tudod? Elvennéd tőlem ezt a gyönyörű formás hátsót?

-          El! – na, ne. Min vigyorog, Hé! Hé! Most mi van? – Ahhh! – nyögök fel a hirtelen érzésre, amit a kezeivel okozott. Most fel akar izgatni? Nem, nem engedem neki, hogy megbasszon, amíg nem bizonyítja, hogy szeret.

Kicsit gonosz leszek és felhergelem, először csak csókolgatom utána a kezem felfedező útra indul a farmerjában. Mikor már elég keménynek érzem, lelököm magamról. Ezt most megérdemli! Egy jó ideig nem fog engem megkapni!

-          Bocsáss meg szerelmem, de addig nem kaphatsz, meg amíg nem bizonyítasz! – hagyom ott a szobában és reménykedem, hogy minden olyan tökéletes és szép lesz, mint régen…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.