|
17. Az igéret szép szó...de betartják?
Bessy 2010.12.27. 19:02
Ide nem írok semmit olvassátok el és meglátjátok! ;) Kyo POV
- Koron, én megbolondulok - vagy már megbolondultam.
Egész nap a kutyával kommunikálok, és még választ is várok tőle. Komolyan mondom, mint egy idegbeteg.
Tennem kell valamit! - csörög ismét a mobilom. Mint egy őrült, úgy kezdek kutatni, végül a kanapé párnái alatt megtalálom.
- Moshi moshi - anélkül veszem fel a telefont, hogy megnézzem ki hív. Ha Kao, akkor örülhet, hogy végre adok élet jelet. Ha meg az aki elrabolta Rukit, akkor meg én leszek kicsit jobb passzban.
- Elmondom, hogy mit teszel -kezd bele az illető. Figyelmesen hallgatom amit mond, és magam elé bólogatok. - Ha valamit is másképp mersz csinálni, rosszul jár a kis szöszid - nevet fel a hang. Idegesen nyitom ki a számat, hogy beolvassak neki, de addigra már letette a telefont.
Gyorsan átöltözöm, és felveszem a kocsi kulcsomat. Egy közeli sikátorhoz kell mennem, ott fognak várni. Nem olyan hülyék, hogy a rejtekhelyükhöz elnavigáljanak. A kocsiba ülve dobok Kaonak egy SMS-t, hogy hol fogja megtalálni az autómat, de ne tegyen semmi felesleges dolgot. Remélem, hogy megfogja érteni, és tényleg nem csinál hülyeséget. Azzal rontani a helyzeten, pedig az most sem valami rózsás.
A sikátor teljesen ki van hallva, egy árva lélek sem jár erre, hiszen ez veszélyes környék. Csak egy fekete autó mutatja, hogy várnak már rám. A telefonomat is zsebre vágom, a kocsi kulcsot viszont bent hagyom. Zsebre vágott kezekkel, és kimért léptekkel indulok el. Amint közelebb érek, nyitódik az ajtó, és egy tagba szakadt pasas száll ki.
- Szállj be - próbálja meg a kabátomat megfogni, hogy
belökjön, de kihúzom a kezem övéből.
- Egyedül is menni fog, de azért kösz - ülök be. Hallom a hátam mögül a morgását, de most őszintén, ki a fenét érdekel?! Most csak arra tudok gondolni, hogy Ruki nemsokára megint szabad lesz.
- Szervusz Kyo - kapom a fejem a hang irányába.
- Gackt? Mi a franc... Téged nem elraboltak? - erre mindegyik elkezd nevetni, és csak bámulnak.
- Láthatod, hogy nem. Minden elvan rendezve, ne aggódj kis dalos madaram - dalos madár? És minden el van rendezve?! Kami-Sama, ez az ember hülye!
- Minden rendben itt fent? - mutatok a fejemre, hogy mindenképp megértse, hogy mire gondoltam. Rögtön elsötétül a tekintete, és int egyet a fejével. Az egyik kis köcsög embere, pedig jól gyomorszájba vág. - A kurva anyádat - sziszegem. Most pedig az arcomba kapok, egy nem gyenge ütést - nyúlok oda, ahol már a vérem is szivárog.
- Nagy a szád kismadaram - parkol le az autó. Egy bilincs kattan a kezemen, utána pedig bekötik a szememet. Két oldalra kapják el a kezemet, és maguk után vonszolnak.
A kurva életbe, innen, hogy a francba fogok elmenni?! Rukit elengedi, addig oké... már csak az kérdéses, hogy velem mi lesz.
- Itt is lennénk. Vedd le róla ezeket a hülyeségeket - gondolom itt a bilincsre és a sálra gondolt, ami rajtam van. Durván megszabadítanak mind a kettőtől.
- Enged el Rukit! - állok meg előtte.
- Türelem! - ingatja meg előttem mutató ujját. A két pasas megint elkap, és tovább visznek a folyosón. Pár perc után megérkezünk egy ajtóhoz, amit gyorsan kinyitnak, engem pedig simán belöknek rajta.
- Köcsög szemetek! - dörzsölöm meg a nyakamat. Tök jó, most még az is fáj.
- Kyo! - érzem meg egy kisebb csomagot magamon, ami szorosan hozzám bújik.
- Kicsim, nincs semmi bajod ugye? - emelem fel állát, hogy szemébe tudjam nézni. Nemlegesen megingatja a fejét, és ismét nyakamba fúrja a fejét. Szorosan magamhoz vonom, és semmi sincs amiért most elengedném. - Nemsokára elmehetsz, ne aggódj - suttogom fülébe, mire felkapja a fejét, ezzel szépen orrba csapba engem.
- Jaj, bocsánat - kezd el szabadkozni, és megpuszilja az orromat. Mosolyogva rázom a fejem, hogy nem történt semmi. - Hogy érted, hogy elmehetek? És akkor veled mi lesz? Te itt maradsz? - jön egyből több kérdés.
- Én kellek nekik, nem te - ölelem még mindig. Hiszen ki tudja, hogy mikor viszik el, és, hogy azután valaha magamhoz fogom-e még szorítani.
- Tudom - kezd el teste rázkódni, de semmilyen hangot nem ad ki magából. Halkan sírdogál egy ideig a vállamon.
- Ne sírj kicsim. Nem lesz semmi baj - emelem fel fejét állánál fogva, és csókolom meg gyengéden. Rögtön viszonzásra találok. Pár percig kóstolgatjuk egymás ajkát, mintha ezzel akarnánk felidézni a másik ízét.
- Nem akarlak itt hagyni. Veled akarok maradni - mászik ki ölemből, és néz rám nagyon komolyan. Sóhajtok egyet, és visszahúzom az ölembe. Legalább had élvezzem ki ezt a pillanatot.
- El kell menned. Azt mondták, ha engem megkapnak, de elmész. És nem fogsz ellenkezni - nézek mélyen szemébe, hogy mindenképp megértsen.
- De...
- Nincs semmi de. Értem meg kell tenned - nézek szemeibe, melyek könnyektől csillognak. Olyan most mint egy elveszett kis angyal. Szipogva bólint egyet, és megint hozzám bújik. Hátát simogatva nézek magam elé, de a gondolkodás most semmire sem vezet. Nem tudom, hogy mi segíthetne.
Szegénykém álomba sírta magát - mászok a fal mellé, hogy neki tudjak valaminek dőlni. Ruki édesen szuszog a karjaimban. Már zsibbad mindenem, mert elég kényelmetlenül fekszik, de nincs szívem felébreszteni.
Időközben Miyavi is közelebb jött hozzánk. Beszélgettünk egy kicsit, de ő is fáradt volt, ezért követte Ruki példáját.
Már mind a ketten itt szuszognak, nekem viszont nem jön álom a szememre. Innen meg sem lehet szökni, hiszen a két idióta az ajtó előtt áll, és nincsen egyetlen ablak sem. Szinte lehetetlenség kiutat keresni. Gackt jól megtervezte, az biztos - kezdem el simogatni Ruki selymes haját, újra magamba szívva kellemes illatát, ami annyira hiányzott. Rossz bele gondolni, hogy akkor ezek után mennyire fog hiányozni.
Kaoru POV
- Mond már, hogy mi van! - rángatja a kezemet Rei. Nagyot nyelek, majd az orra alá dugom a telefont, hogy eltudja olvasni, mitől akadtam ki ennyire. Több percig csak mered a telefonra, többször is végig olvassa, hogy megbizonyosodjon ez egészről.
- De hát... hogy lehet ilyen felelőtlen? És csak így simán megírta ezt az SMS-t is. Idiót a - sziszegi, és levágja a kórházi ágyra a telefont.
- Szerencséje ennek az ökörnek, hogy be van nyomkövetőzve. A kocsija, a telefonja, meg minden kis szarja - mormogom magam elé. Nem hiszem el még most sem, hogy Kyo, hogy lehet ekkora ökör. Legalább fordult volna valakihez segítségért. De túl büszke, és állhatatos.
- Remélem egyiküknek sincs baja - szontyolódik el Rei, és csak néz maga elé. Én is pont így vagyok vele, de nem akarom hangoztatni. Nem szeretném, ha még idegesebb lenne, mert talán még a gyógyulásban is hátráltatná. Mindenképpen meg kell nyugtatnom.
- Minden rendben lesz kicsim, ne aggódj - adok egy puszit homlokára, és hagyom, hogy beadják neki a gyógyszereit, majd elmenjen aludni. Még mindig nagyon kimerült, sok pihenésre van szüksége, ami jelen pillanatban nem jön össze.
Az orvos szerint is már egész jól van, csak össze kell, hogy forrjanak a csontja. Még akkor is fájna neki, ha egy csontja tört volna el, de mivel több is, ezért nem csodálom, hogy a fájdalom csillapítókat tömik belé. Ha minden jól alakul, akkor pár nap múlva haza is mehetünk végre. Jobb lesz Reinek is a megszokott környezetében gyógyulgatni.
Ahj, Kyo. Most áldom magamat, hogy tettem valamit annak érdekében, hogy biztos legyen az, hogy kibírják hozni onnan. Ilyenkor áldom az égieket, hogy nekem milyen jó ötleteim vannak. Bezzeg ha annak az idiótának is elmondom, hogy mire készülök, akkor tuti nem lett volna belőle semmi. Olyan makacs egy öszvér - rázom meg a fejemet, és várom a következő hívást, a "helyzet jelentésről".
Ruki POV
Jó volt Kyohoz bújva ébredni. Mivel ő még aludt, ezért kimászok az öléből, hogy kicsit kényelmesebben helyezkedjen el. Elterül a padlón, de egyik kezével megkeresi derekamat, és maga mellé húz. Még álmában is keres, de aranyos - simítok ki egy tincset a szeméből, de nem ébresztem fel. Biztosan nagyon aggódott, és allig pihent ebben a pár napban.
- Oyaho - nyújtózik egyet Miyavi. Elmosolyodik amint meglát minket egymáshoz bújva. Először látom mosolyogni, mióta itt vagyunk. Bár miért is mosolyogna?
Nem érezheti az ember jól magát, ha éppen elrabolták.
Kyo még mindig alszik, ami meglep, hiszen soha sem alszik sokat. Mindig korán fent van... - nyílik az ajtó, és bejön rajta Gackt.
- Oh, milyen kis édes. Remélem hozzám is így fogsz majd bújni Ruki - neveti, és megint letelepedik a székre. Gyengéden megrázogatom Kyot, hogy végre felébredjen. Mormogva nyitja ki a szemét, de amint megpillantja Gacktot, eltol magától, és felül.
- Enged el Rukit - kezdi rögtön. Még fent sincs rendesen, de már azt kéri, hogy engedjen el engem... Istenem, hogy én mennyire szeretem...
- Először is, neked is jó reggelt - fintorog egyet, és int a csicskásoknak, akik hoznak neki egy pohár kávét. - Nos, gondolkodtam
- Olyat is tudsz? A dili házban rajongani fognak érted - csúszik ki a számon, mire szúrósan néz.
- Fogd be - jönnek be az izom agyak. Az egyik felránt a földről, majd Gackthoz visz.
- Enged el, teeee - fordítom hátra a fejemet. Kyo mint egy idegbeteg, úgy kapálózik a másik kezében, de nem tud kiszabadulni, bármennyire is erős.
- Hm... nem csodálom, hogy oda vagy érte - túr hajamba, és fogja meg arcomat. Undorodva próbálok szabadulni, de gyenge vagyok. - Milyen jó is lesz egy-két éjszakára - harapja meg a számat.
- Undorító vagy - köpöm szembe. Már vörösödik is a szeme, és egy akkora pofont kapok, hogy majdnem kicsavarodok a másik férfi kezéből.
- Jó lenne, ha megtanulnád, hol a helyed - int, mire elengednek. Az arcom rettenetesen zsibbad, mozdulni nem tudok.
- Csak kerüljek ki innen. A saját kezemmel öllek meg - hallom Kyo hangját, de a következő hang, már az ahogy valaki éppen megüti. Erre eszmélek fel, és kapom fel a fejemet. Szerelmem összegörnyedve kapkodja a levegőt, de nem ad hangot a fájdalomnak.
- Nos, had folytassam - engedik el őt is. Rögtön mellé mászok, és magamhoz ölelem. - Miután kicsit összeálltak a fejemben a dolgok, úgy döntöttem, hogy Rukinak is maradnia kell. Túl sokat tud és látott, ezért veszélyes lenne elengednek. Arról ne is beszéljünk, milyen eszméletlenül szexi- neveti.
- Azt ígérted elengeded - húzza ki magát Kyo dacosan.
- Hát tudod... meggondoltam magamat. És mivel ti vagytok a foglyok, ezért semmi beleszólásotok nincs - issza meg nyugodtan a kávéját, majd gúnyos mosollyal az arcán távozik.
- Jól vagy? - nézek Kyo szemébe.
- Persze - csókol meg nagyon lágyan. Most nagyon jól esik ez a fajta gondolkodás. - Szeretlek - húz magához, és nem engedi, hogy eltávolodjak tőle.
- Én is szeretlek.
Kaoru POV
- Értem. Szóval tudja, hol vannak. Remek - teszem le a telefont, és megyek vissza Reihez. Remélem, hogy már felébredt, hiszen remek híreket kaptam. Biztosan örülni fog, és megkönnyebbül.
- Na? Mi volt? Láttam, hogy telefonáltál - ül feljebb az ágyon, nagy kínok közepette. Segítek neki kényelmesen elhelyezkedni, és rendesen betakarom.
- Szerencsére Kyo telefonja addig ott volt nála, amíg elvitték a rejtekhelyükre. Tudják hol vannak. Megfigyelés alatt tartják a házat, és rájöttek pár dologra - magyarázom egy fokkal boldogabban kicsimnek.
- Mond már, ne húzd az agyamat!
- Kiderült, hogy Gackt az aki elrabolta őket. És, hogy egy yakuza családból származik. Valószínűleg segítettek neki abban, hogy ezt az egészet megrendezze.
- Eszméletlen, hogy mit ki nem találnak az emberek - csóválja a fejét. Egyet értek vele, teljes mértékben.
- De a lényeg, hogy mást már nem lehet semmi baj. Még pár napig tart a megfigyelés, addig össze gyűjtik a legjobb embereket, és bemennek értük. Ha nekünk kedvez minden, akkor nem lesz semmi gond. Valószínű, hogy a yakuza csak addig volt a dologban, ameddig el lett játszva Gackt eltűnése, és a terep előkészítése - Reita sóhajt egyet. Látom rajta, hogy nagy kő gördült le a szívéről, akár csak nekem. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nincs semmi bajuk, és, hogy nemsokára ismét láthatjuk őket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó