|
16. Teee?
Bessy 2010.12.27. 19:01
Végre kiderül ki a zsaroló. Ruki POV
Pislogok párat, hogy rendesen visszanyerjem a látásomat. Nem tudom, mióta lehetek itt, mert teljesen elvesztettem az időérzékem. A fejem iszonyatosan fáj. És azt sem tudom, hol vagyok. Miért kerültem ide, vagy hogyan?!
- Ruki? - kezdek el hunyorítani.
- Miyavi? Mi a fene folyik itt? - húzom össze a szemöldökömet, és mérem végig a helyet, ahova kerültem. Csak egy lámpa világít az egész szobában. Sehol egy bútor, vagy akármi. A falak fehérre vannak festve, és ennyi.
- Elraboltak téged is.
- Hogy mi van? - akadok ki, és mászok közelebb Miyavihoz.
- Nos, az egész azzal kezdődött, hogy kaptam üzeneteket, amiben fenyegetnek. Pár hétig folyamatosan kaptam a fenyegetéseket. Egy új album kiadása után elmentünk ünnepelni, ahol rendesen bevágtunk. Egyedül indultam haza, egy taxival. Mikor már a külváros felé hajtottunk, akkor jöttem rá, hogy ez bizony nem haza visz. Próbáltam ellenkezni, de a pia miatt nem igazán ment. Aztán ide hozott be. Elvette a cuccaimat, és kész - mormogja.
- De ki a fene rabolt el? - vakarom a fejemet, de Myv csak vállat von. ez nagyon jó. Itt vagyunk egy üres szobába ketten, kiszolgáltatva annak aki elrabolt minket.
- Fogalmam sincs. Letakarta a szememet, mikor ide behozott. Azóta egy-két emberrel találkoztam csak, akik kaját hoztak. De biztos vagyok benne, hogy ők csak csicskások. Ha én is ilyen lennék, akkor nem én magam mennék az áldozatokhoz - magyarázza. Önkéntelenül is közelebb megyek hozzá. Nagyon félek. Még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, hiszen mindig mellettem volt Rei, aki megvédett. Volt, hogy verekedett is azért, hogy nekem nehogy bajom essen.
- Fáj a fejem - érintem meg a halántékomon a puklit.
- Mutasd! - veszi el a kezemet Miyavi, és nézi meg a sérülésemet. - Hát szépen leütöttek - sajnálkozik, és visszateszi a hajamat a sebre. Elhúzom a számat, közben feljebb tornászom magamat a fal mentén, és felveszek egy kicsit kényelmesebb pozíciót.
- Mióta vagy itt?
- Pár napja. De várj... Te nem is tudtad, hogy eltűntem? - nyílnak nagyra sötét szemei. Úgy néz rám, mint aki nem hisz a fülének.
- Nem. Senki sem tudja... - elhúzza a száját, és sóhajt egyet.
Egy ideig csak üldögélünk egymás mellett, egy szót se szólva a másikhoz. Most jól esik a gondolataimba merülni. Kyo vajon, hogy fogadhatta, hogy eltűntem? Mit csinálhat most?
- Nem te voltál az igazi célpont - szólal meg Miyavi hosszú hallgatás után. Felkapom a fejemet, és elképedve nézek a szóló énekesre.
- Ha nem én, akkor mégis ki? - na álljunk csak meg! Ha nem engem néztek ki maguknak, akkor mégis miért vagyok itt?
- Kyo. Őt is fenyegették egy ideje - én erről miért nem tudtam? Ha elmondta volna, akkor talán minden másképp alakul, és nem itt kötök ki. - Biztosan veled akarják majd zsarolni. Hallottam amikor az egyik ember beszélt vele telefonon - elhűlve hallgatom amit mond, de lassan már nem jut el több szó a tudatomig. Kyonak kötelessége lett volna elmondani, hiszen szeret. Nem lehetne titka előttem, főleg nem egy ilyen súlyos. Ezzel nem lehetett volna szórakozni.
- De, ha kaptad a fenyegetéseket, akkor miért nem fogadtál fel valakit magad mellé? - teszem fel a kérdést, ami már a beszélgetés eleje óta megfogalmazódott bennem.
- Nem tartottam fontosnak. Mivel csak pár üzenetet kaptam azt hittem, hogy valaki csupán szórakozásból teszi ezt. Utólag elég hülyeség volt így cselekedni - rázza meg a fejét merengő tekintettel. - De legalább Melody, és a kislányom biztonságban vannak - ez igaz. Jó Miyavinak, hogy meglátja még az ilyen helyzetben is a pozitív dolgokat. Ez sajnos rám egyáltalán nem jellemző. Mindig is keménynek gondoltam az életet, amiben alig vannak jó dolgok. Ez is csak rátesz egy lapáttal arra, amit gondolok. Éppen, hogy összejöttem Kyoval már megint el kell egymástól szakadnunk. És ki tudja, hogy meddig. Fogalmam sincs, mit akarnak velem, vagy vele csinálni ezek a mocskos emberek. Ha Miyavinak igaza van, és tényleg csak arról van szó, hogy Kyot velem akarják zsarolni, akkor valószínűleg engem elengednek, Kyoért cserébe. Azt meg nem akarom, hogy ő szenvedjen itt helyettem. Szeretem annyira, hogy inkább én vagyok itt, mint ő. Úgy érzem bármire képes vagyok, csak, hogy ne legyen baja...
- Na, csak felébredtek a madárkák - röhög fel valaki ismeretlen hangon. Megdörzsölöm a szemeimet, és az ajtó irányába nézek, ahol egy hatalmas ember áll. Az egész ajtót beteríti nagy testével. Teljes fekete öltözete, kopasz feje, és rondábbnál rondább tetoválásai elég ijesztő külsőt kölcsönöznek neki. Két tálcát tart a kezében, majd az ajtó mellett leteszi, de nem megy ki. Végig mér mind a kettőnket, majd engem nézve megnyalja a száját. Fuj, milyen undorító!
- Hé haver, nézd azt a kis szőkét - hív be egy másik embert. A társa sokkal vékonyabb nála, és közel sem olyan rideg, és ijesztő a külseje. Ő is végig mér, és elismerve füttyent egyet. - Úgy szórakoznék vele - neveti. Egyre hatalmasabbak lesznek a szemeim, de inkább nem mondok semmit. Nem akarok még ennél is rosszabb helyzetbe kerülni.
- Gyere ki. Ha a főnök meglátja, hogy méregeted a törpét, akkor kiherél.
- Jól van, tudom - fújtatja, és indul kifelé. Még mielőtt kimenni, az ajtóból visszanéz. - Egyszer úgy is elkaplak.
- Undorító kujon - vetem oda. Röhögve csukja be az ajtót, majd zárja kulcsra. Miyavi is hasonló véleményen lehet, mert nagyon húzza a száját.
- Legalább ma kaptunk kaját - hozza ide a tálcákat, és nyújtja felém az egyiket, hogy egyek belőle. Már kopognak a szemeim az éhségtől, de nem nagyon akarok bele enni. Kitudja, hogy mi az isten van benne. - Nyugi, nincs megmérgezve - mintha csak tudta volna, hogy mire gondolok. Vonakodva veszem a kezembe a pálcikákat, és eszek bele a kajába.
Kyo POV
Semmi hír Rukiról... Pedig annyira szeretném látni a saját szememmel, hogy nincs semmi baja. Félek, hogy bántják, és nem vagyok ott, hogy tudjak rajta segíteni. Nem akarom pont most elveszíteni, mikor végre együtt vagyunk.
Ruki POV
- Miyavi, Miyavi! Ébredj- rázogatom meg, mire nagy morgás a válasz, és elkényelmesedik a hátamon. Ez nem lehet igaz, miért nem tud végre felkelni?! - MIYAVI! - ordítok a fülébe. Megszeppenve kapja fel a fejét, és néz álmos szemekkel.
- Mi a fene van Chibi? - ásítja, miközben nyújtózik egyet.
- Itt volt a főnökük.
- Mit hallottál? - tisztulnak ki rögtön a szemei, és néz rám információra éhesen.
- Csak annyit, hogy nemsokára hozzák a többi "dalos pacsirtát" is. És, hogy Kyot felfogják hívni. Furcsán mondták ezt, mert a végén csak röhögtek. Félek, hogy bántani fogják Kyot - kezdek el zokogni, miközben Miyavihoz bújok. Magához ölel, közben pedig nyugtatni próbál, de ennek most semmi értelme. A szerelmemről van szó. Arról az emberről, akiért meghalni is képes lennék.
Hosszú idő után csillapul csak a zokogásom. Most már csak szipogok.
- Tessék - nyújt felém Myv egy papírzsepit. Hálásan mosolyogva veszem ki a kezéből, majd kifújom az orromat. Jól esett most egy kicsit sírni. Tudom, hogy ez nem segít semmin, de megnyugodtam tőle valamennyire...
A nap hátralevő részében semmi érdekes nem történik. Kaptunk még egyszer enni, és kész. Most nem a nagy hájas pacák hozta be kaját, hanem a másik. Nem szólt semmit, amiért személy szerint nagyon hálás voltam. Már tényleg azon vagyok, hogyha hozzám szól egyik is, akkor elküldöm őket melegebb éghajlatra, az biztos!
Ismét éjszaka van. Megint egy teljes nap telt el úgy, hogy nem történt semmi. Miért nem keresnek minket? A rendőrség sem tesz semmit? Nagyon úgy tűnik, hogy nem nagyon van tervbe, hogy kivigyenek minket innen. De mégis milyen ember lehet, aki elrabolt minket?! Nincs benne egy csepp tisztesség sem. Kiszakítani valakit a megszokott életéből, csak azért, hogy másokat zsaroljanak velük, vagy csupán azért, hogy egy elmebeteg pszihopata szeme előtt legyenek. Undorító és gyáva dolog.
- Oyaho csibéim - eltátott szájjal nézem az előttem álló alakot, aki csak vigyorog. Miyavi is körülbelül olyan pofát vág, mint én. Mondja valaki, hogy ez csak egy vicc, és nem a valóság... Nem, ez nem lehet. Biztosan csak egy félre értésről van szó - rázom meg a fejemet, de nem tudom a szemem levenni a magas alakról, aki felettünk áll, és szánalmasan vigyorog.
- Te mit csinálsz? - fakadok ki. Myv rögtön megpróbál csitítani, de úgysem ér ez vele semmit. Nagyon kiakadtam, amikor megláttam, hogy mégis ki itt a főnök. Hogy ki az az ember, aki elrabolt minket. Az életbe nem gondoltam volna, hogy pont Gack lesz ez az ember.
- Beszélek a fogjaimmal - vonja meg a vállát, és kicsit hátrébb megy. Int a csicskásainak, akik egy asztalt, és egy széket hoznak be neki. Tekintetét még mindig rajtunk tartja, közben elővesz egy szál cigit. - Nos, hol is kezdjem... - neveti el magát, mintha olyan bazira poénos lenne, amit mond. Fuu, csak lennék olyan magas, mint ő. Úgy neki mennék, és addig püffölném, amíg mozog...
- Mi a faszért vagyunk itt?
- Csitt Rukika - jön közelebb, és fújja rám a füstöt. A füstrétegen keresztül farkas szemet nézünk, de végül azzal töri meg, hogy megint visszamegy a székhez, és leül. - Azért vagytok itt, mert én úgy akarom. És addig lesztek itt, ameddig jól esik.
- Te nem vagy magadnál.
- Kuss! - ordít rám, közben idegesen bele rúg az asztalba. Ennek tényleg lehet valami baja oda fent...
- Akkor mond már el, hogy miért is vagyunk mi itt - mormogja valamivel nyugodtabban Miyavi.
- Ahogy parancsolsz - idegesít a nevetése. Idegesít ez az ember. Hogy tehet valaki ilyet? Nem, jobbat kérdezek! Egy híres ember miért tesz egy törvénybe ütköző dolgot?!
- Nos, gondolom tudjátok, hogy nem is olyan rég még én voltam Japán első számú kedvence. Mindenki értem rajongott, csak engem szerettek, értem éltek - csap az asztalra. - De azután jöttetek ti! A mindenféle jött-ment énekes, akiknek hip-hopp, lett egy bandája. A rajongók elkezdtek elfogyni. Áttérni a ti ratyi zenéitekre. Szinte el is felejtették Gacktot - üvölt most már magából kikelve, közben a földhöz vágja a cigarettát, és eltapossa.
- Ennyi?! Ezért?! Amiért nem vagy már elég híres? - gúnyosan csúsznak ki a szavak a számból, mire csak még idegesebb lesz. Közelebb jön, és egy határozott mozdulattal felránt, és a falhoz nyom.
- Te nem tudod, milyen az, amikor elfordulnak tőled az emberek. Neked mindened meg van még, mert fiatal vagy - fogja le egyik kezével mint a két kezemet, miközben a fenekembe markol.
- Vedd le rólam a mocskos kezed - üvöltök rá. Mivel nem enged el, hanem csak sunyin vigyorog, azért megismertetem a lábammal.
- A kurva anyádat, te kis ribanc - sziszegi, egy pofon kíséretében. Az ütés erejétől Miyavi mellé esek, aki vállaimnál fogva lefog, nehogy tegyek valamit. Egy ideig csendben van, és nem néz ránk. - Mielőtt jönne a kérdés, hogy intéztem el a saját eltűnésem, elmondom. Saját eltűnés?! Ez aztán, jól megrendezte.Vajon mióta készül erre a hülyeségre?!
- Tudjátok, a bátyám egy yakuza. Mivel ő a legidősebb a családban, ezért ő vette át apám helyét, miután meghalt. Nem igazán bántam, hiszen nekem a zene volt minden álmom. A testvéreimmel mindig is jó kapcsolatban voltam, főleg a bátyámmal. Vele terveztem ki mindent, ő csinálta az üzeneteket, ő raboltatott el titeket, és még az én eltűnésem is hitelesen megcsinálta - vigyorogja leesett állunkat látva.
Eddig csak sejtettem, hogy ennek valami baja van. De most már tudom, hogy tényleg kezelésre szorulna. Ez az ember nem normális. Én sem rabolok el csak azért valakit, mert híresebb, mint én. Hülyeség!
Úgy érzem, hogy azért lett ilyen, mert a rajongók eltávolodtak tőle. Nem tudta feldolgozni, hogy más sikeresebb, mint ő, ezért van ott, ahol. Ami magyarán annyi, hogy diliházban lenne a helye. És ez most egy kicsit sem volt bunkó, vagy erős kijelentés.
- Nos bogárkáim, ennyi mese elég is volt mára - indul el kifelé. Amint kilép, Miyavira nézek. Látom rajta is, hogy ő is azt gondolja amit én. Látszik Gackton, hogy meg van zavarodva. Csak nehogy ez befolyással legyen ránk, vagy Kyora nézve...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó