|
10. Most akkor...?
Bessy 2010.09.12. 10:19
és itt is van a 10.fejezet Kyo POV
Az ágyhoz lépek, ahova letettem a boxerem. Egy hátat pillantok meg, majd egy szöszi fejet, ami éppen az ablakon néz ki.
- Ru-Ruki? - megfordul, és lesütött szemekkel bólint egyet. Csak bámulok rá értetlenül, miközben próbálok rájönni, hogy mit kereshet itt. Lehet, hogy álmodom?! - csípem meg magam, de rögtön felszisszenek. Bassza meg, ez nem álom.
- Én csak... Kaoruék küldtek be - motyogja. Nem néz rám, csak a takarót piszkálja a kezével. Zavarban van? De miért sírt az előbb?
- Miért sírtál, Ruki? - ülök le mellé, és fordítom magam felé a fejét. Látom a fekete csíkokat, amik a szemétől
egészen az álláig húzódnak.
- Semmiért. Hülyeség volt egyáltalán ide bejönni - rántja el a fejét, és már állna is fel, de visszahúzom, így az ölembe pottyan.
- Mondd el, hogy mi volt a baj - kezdem nyugtatásképp a hátát simogatni. Most nem ellenkezik, rögtön hozzám bújik, de nem szól semmit. Lehet, hogy nem kéne faggatnom, de szeretném tudni, ha miattam sírt.
- Én csak... tényleg nem szánalomból mondtam, hogy gyere fel hozzám - szipogja. Érzem mellkasomon végig folyni forró könnyeit. - Csak nem tudtam, hogy adjam a tudtodra, a dolgokat. Szeretnék veled lenni - az utolsó pár szóra nagyot dobban a szívem, amit szerintem Ruki is meghall, mert felnéz rám. Kapva kapok az alkalmon, és letörlöm a könnyeit, miközben csak mosolygok rajta. Ezekkel a nagy könnyes szemekkel olyan, mint egy elveszett kis angyal.
Szótlanul ölelem, közben csak nézzük egymás szemét. Tekintetünk szinte összeolvad, olyan, mintha most minden mást kizártunk volna, és csak a másikat látnánk.
- Ugye nem csapsz be? - törnének elő könnyei, de gyorsan megcsókolom. Nem akarom többet sírni látni, nem akarom, hogy miattam hullajtsa a könnyeit.
- Soha sem foglak becsapni - adom még egy puszit a szájára, és eldőlök az ágyon, húzva magammal. - Egyébként Kaoék hol vannak? - ráncolom meg a szemöldökömet.
- Elmentek fel. Azt mondták, hogy ezt kettőnknek kell megoldani. Bár Reita nagyon be akart neked húzni - kuncogja el a végét. Elhúzom a számat, de inkább nem mondok semmit, hiszem Ruki Reita legjobb haverja.
- Elmerem képzelni, hogy Kaoru mivel nyugtatta le - húzom hamiskás mosolyra a számat, Nori-chan pedig rögtön elvörösödik. Jót mosolygok rajta, miközben csak ölelem magamhoz. Most nem akarok mást csinálni, mint kicsit megszeretgetni. Hiszem olyan régóta vágyom már erre.
Ruki végül elaludt a kezemben, amin csak mosolyogtam. Lassan kimásztam a kezei közül, és átvettem a boxeremet. Csendesen tettem mindezt, nehogy Rukikám felébredjen. Megint bemásztam mellé, miközben magamhoz húztam, és betakaróztam vele. Még álmában is iszonyú aranyosan kezdett bújni, ami megint mosolygásra késztetett.
A nap első sugaraira kelek, amik azt akarják, hogy megvakuljak. Azt a kibaszott redvás ÁÁÁ - morgolódom, miközben kikelek az ágyból, behúzva a függönyöket, hogy
Ruki tudjon még aludni. Már annyira hozzá vagyok szokva a korai keléshez, hogy nem tudok vissza aludni. Kisomfordálok a szobából, és be is célzom a konyhát, ahol már ott van Reita. Legnagyobb döbbenetemre, éppen reggelit csinál.
- Öhm... oyaho - motyogom. Nincs kedvem reggel veszekedni.
- Oyaho - fordul meg, és néz végig rajtam, de nem fintorog, sőt! Egyetlen egy beszólása sincs. - Kérsz kávét? - bólintok, és leülök a nappaliba, egy újsággal a kezemben. Nem igazán tudok az olvasásra koncentrálni, inkább agyalok a tegnapon. Speciel a lakásos témán.
Tényleg nem értem, hogy kinek lehetek útban, vagy kinek árthattam. Soha nem tettem keresztbe senkinek, kivéve persze pár diáknak akiket nyugodt szívvel buktattam meg. Azért az mégis más. Erre kiakarnak nyírni. Hát nagyon nyugodt vagyok...
- Hahóóó! - lóbálja meg előttem Reita a kezét, mire rögtön észhez térek, és felnézek rá. - Végre! Már öt perce szólongatlak, te meg nem is reagálsz - mormogja.
- Bocs, elgondolkoztam - forgatja meg a szemeit, és közli, hogy kész a kávé, nyugodtan menjek érte a konyhába. Jesszus, mi van, ha valami mérget tett bele?! - Ugye nem akarsz megmérgezni? - felkapja a fejét, és idegesen dobbant a lábával. Ajaj, most rendesen felhúztam...
- De igen. Én vagyok a gonosz mostoha. Most nincs mérgezett alma, csak mérgezett kávé - megforgatom a szemeimet, és bele kortyolok a fekete lötybe, és rögtön elhúzom a számat.
- Normális vagy? Ebbe nincsen semmi - zsörtölődöm, és eltrappolok a konyhába, hogy keressek cukrot.
- Hoppá! Elfelejtettem volna mondani? - gondolkozik el.
Persze, mert én be is veszem ezt az álszent pofát. Sosem változik meg. Kis bunkó. - csinálom meg ihatóra a kávémat. Miközben az asztal felé megyek, "véletlenül" neki megyek Akirának.
- A kurva anyádat Kyo! - sziszegi dühösen.
- Anyám nem kurva, ne vedd a szádra - ülök le, a kávémat
kortyolgatva.
Nemsokára megjelenik Kaoru. Olyan álmosan jön le a lépcsőn, hogy már a látványtól elröhögöm magamat. Erre felkapja a fejét, így majdnem elesik a szőnyegben. Ezt kéne felvenni, és megmutatni a rajongóknak. Lenne valami...
Még mindig röhögök, Reita meg mérgesen fújtat. Nem tetszik neki, hogy kiröhögöm KaoKaot. De, ha egyszer ilyen vicces?!
- Oyaho Csipkerózsika - viccelődök. A válasz csak egy középső ujj Rei és Kao részéről is. Ezen is csak jót nevetek, miközben beteszem a mosogatóba a kávés poharat.
- De jó kedved van - ül le a kanapéra Kaoru, az ölében
Reitával.
- Bizony. Jó kedvem van - bólogatok, ők pedig sunyin mosolyognak. - Hülyék - forgatom meg a szemeimet. Ezek olyan perverzek. Az embernek nem csak a szextól lehet jó kedve!
- Ruki hol van?
- Itt - válaszol az említett, és legalább olyan álmos fejjel jön ide hozzánk, mint Kaoru. Lusták gyülekezete. Egy ideig csak áll előttem, egyik lábáról a másikra állva. De édes, mikor zavarban van - húzom ölembe. A két gitáros persze vigyorog ezerrel, és inkább átmennek a konyhába.
Mondom, hogy ezek iszonyat perverzek. Nincs más gondolatuk, mint szex, szex és megint csak szex.
- Jól aludtál? - ölelgetem magamhoz. Bólint egyet, közben pedig a hasamon lévő tetoválást kezdi el ujjával körül rajzolni.
Sajnos Rukiéknak el kell menniük, mert nekik még próbájuk lesz ma. Búcsúzóul kaptam még egy csókot, és el is mennek. Aj, másfél hét szünet egyenlő azzal, hogy
Kyo megint halálra unja magát. Ki kellene találnom valami programot Rukival. Addig sem unatkozunk, és jól fogjuk magunkat érezni. Talán ők is kapnak szabadságot, és akkor elmehetünk valahova kikapcsolódni, csak kettesbe - mosolygom meg magamat. Fogalmam sincs, hogy mióta törődöm én ennyire valaki érzéseivel. Ez nem igazán jellemző rám. De tény, hogy Rukiért megteszek mindent, csak, hogy most már csak az enyém lehessen.
Kaoruval elbeszélgetünk egy ideig, majd felajánlom, hogy álljunk neki ebédet főzni. Rögtön visszautasítja, mivel múltkor majdnem felrobbantotta a konyhát - ezen elnevetem magamat, ő pedig bevágja a durcát.
- Én tudok főzni - vigyorog egy sort, de kimegyünk a konyhába, és neki látunk, hogy ehető ételt összehozzunk.
Mondjuk nekem nem lesz nehéz, de kérdéses, hogy Kao mennyire fogja összekutyulni azokat a dolgokat, amiket ráhagyok.
- És késsz! - Kaoru eldobja magát a parkettán, miközben nyöszörög egy sort. Ja igen, több fogásos ebédet csináltunk, hozzá salátákat, és süteményt. Sok minden volt itt náluk, ezért rengeteg finomságot tudtunk csinálni.
- Soha többet nem veszel rá, hogy veled főzzek. Még Reita is elnézőbb, mint te - kell fel a parkettáról, és átmegy a nappaliba.
Nem tudok most teljes erőbedobással koncentrálni mindenre, hiszen az a kis bökkenő van, hogy valaki nagyon nem szeretné, ha én élnék. Lehet, hogy csak egy hülye fenyegetés, hiszen a rendőrök is azt mondták, a többi zenésznél sem volt azóta semmi. Talán csak rám akartak ijeszteni.
Az elkövetkezendő napokban nem sokat láttam Rukit, mert folyamat dolgozott, vagy pedig más dolga volt.
Mindig volt valami kifogása, amikor azt mondtam neki, hogy jöjjön át, vagy, hogy elviszem valahova. Kicsit mérges vagyok, hiszen eddig az volt, hogy ő is velem akar lenni. A tettei teljesen ellene vannak. Nem értem, komolyan mondom.
- Mi a baj Kyo?
- Semmi - morgok, és kimegyek a lakásból. Felkapom a kocsi kulcsomat, és megyek is a lakásom felé.
Leszarom, hogy most nem lehetnék ott. Szükségem van egy kis egyedüllétre - parkolok le, és szállok ki a kocsiból. A házba nem megyek be, helyette a hátsó udvarra megyek, és beülök a hinta ágyba.
Annyi kérdés van bennem, de egyikre sincs válasz.
Legszívesebben eltűnnék egy időre, úgy, hogy senki sem tud róla, hol vagyok. Magányosan tudnék egy kicsit gondolkodni, helyre rakni mindent magamban, és nem csak kétségek között lebegni. Nem szeretem amikor valamit nem tudok megoldani. De sajnos Ruki és a betörés egy nagy rejtély a számomra.
Csak sötétedés után szánom magamat rá, hogy visszamenjek Kaoékhoz. Bár semmi kedves sincs, hogy azt hallgassam, hol voltam ilyen sokáig, meg hasonló baromságok. Felnőtt férfi vagyok, tudok magamra vigyázni.
- Hol a fenében voltál ilyen sokáig? Felhívtam Rukit is, hogy nem-e vagy nála, de ő sem látott - támad le rögtön Leader-sama, amin csak fintorgok. Megmondtam, hogy egyből ezeket a kérdéseket fogja feltenni.
- A dolgomon voltam.
- Bocsánat, csak azt hittem, hogy Rukinál vagy. Amikor pedig felhívtam, és mondta, hogy nem is beszéltetek ma, akkor megijedtem, hogy valami történt - mentegetőzik, miközben sóhajtva leveszem a cipőmet.
- Csak gondolkoztam. Eszembe sem volt Rukihoz menni - mondom csendesen, de Kaoru ezt is meghallja..
- Miért? Történt valami? - kíváncsiskodik, közben pedig a nappaliba megyünk.
- Éppen ez az, hogy semmi. Ha elakarom valahova hívni, akkor mindig van valami kifogása. Ha átakarok menni, akkor is. Egyszerűen nem értem. Eddig velem akart lenni, most pedig le se szarja a fejemet. Ezt az egészet nem ilyennek képzeltem el - kelek fel a kanapéról, és megyek el aludni. Előtte még gyorsan lezuhanyozok, utána rögtön bedobom magamat az ágyba.
Reggel a szokásosnál később kelek. A konyhában már ott a reggeli kávém, amit Reita csinált. Gyorsan bedobom a mikróba, közben pedig előkerítem Kaot.
- A fiúk átjönnek nemsokára - kortyolok a kávémba, közben megvonom a vállamat.
Nem vagyok éhes, ezért inkább kihagyom a reggelit, persze egy órás agymosás közepette. Kaoru okoskodása kíséretében öltözök fel, mosok fogat. Már eléggé idegesít a sok " jó tanácsával". Ha ennyire okos, akkor miért nem ír egy könyvet, hogy a többi emberrel is megoszthassa ezt a sok badarságot?!
- Kinyitom - forgatom meg a szemeimet, és gyors léptekkel az ajtó felé megyek. Hál'isten, hogy sikerült elszabadulnom. Esküszöm, hogy neki fogok menni, a százhatvan centimmel.
- Kyo? Mit keres te Kaorunál?- nyílnak nagyra Die szemei.
Beinvitálom őket, mire megjelenik Kaoru, aki elmagyarázza nekik, hogy felújítják a házamat, és ezért kellett ide jönnöm. Nem igazán törődnek a srácok tovább a témával. Örülök is neki, hiszen továbbá semmi kedvem magyarázkodni.
- Nos, arra gondoltunk, hogy meg kellene ünnepelnünk a sikeres lemezünket - kezd bele Tochi. Mindannyian bólintunk, hiszen ez mindig is így ment a csapatban. Egy-egy lemez kiadása után elmentünk egy eldugott pubba inni, ahonnan mindig részegen tértünk haza. A hangulat mindig jó, ezért is tettük kötelezővé az ilyesfajta ünnepléseket.
- És mikor menjünk? - kérdezi Shinya, aki éppen Die ölében kényelmesedik el. Nem csak mi, de még a gitáros is nagy szemekkel néz a vékony dobosra.
- Szerintem holnap este. Mindenkinek jó? - bólintunk, Tochi pedig folytatja - A szokásos helyen. Aki késik, az állja az első kört - mormogás fogadja a kihívást, de természetesen mindannyian benne vagyunk. Egy kis hülyeség sosem árt.
Nem maradtak sokáig ezek az idióták, mert valami hülye buliba hivatalosak, ezért le is léptek.
- Ezek mennyire hülyék - kezdem el keresni a telefonomat, ami folyamatosan csörög. Jó ideig tart, amíg előkotrom a ruhák alól, és végre felveszem.
- Moshi moshi
- Szia Kyo, Ruki vagyok - sóhajtok egyet. Végre felhívott. - Baj, hogy hívlak? - szontyolódik el rögtön.
- Ellenkezőleg. Örülök, hogy végre keresel - eltudom képzelni, ahogy most felcsillannak a szemei, és elkezd vigyorogni.
- Na, akkor jó. Már azt hittem, hogy nem is akartál velem beszélni - elmosolyodom - Nem akarsz átjönni? - most biztosan szépen elvörösödött a kis édes.
- De igen. Indulok - teszem le, és most már jó kedvűen öltözök át, utána pedig elindulok Rukihoz.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó