|
9. Nande?
Bessy 2010.09.12. 10:16
Nah ujjab feji. A történet csak halad és halad és egyre jobb és aranyosabb meghatóbb lesz. (be:Hachi)
Jah és ha tetszik ha nem tetszik kritikát nagyon szivesen várok. (be:Bessy). Szóval jó olvasgatást! ^^ Ruki POV
Sokmindent nem tudok elnézni neki. De ahogy hozzám ér, és ahogy néz, teljesen elgyengülök tőle. Ajkai édesen simulnak a számra, szinte elveszek karjaiban. Pontosan így csókolt meg tíz éve is. De miért gondolkozom folyamatosan ezen? A jelennek kell élni, és nem a múltnak. Az viszont sokban befolyásolhatja a további életem...
- Ez most mire volt jó? - tolom el magamat tőle nagy nehezen, és nézek duzzadt ajkaira, melyek az én csókjaimtól olyan pirosak.
- Arra, hogy bebizonyítsam, nem játszani akarok veled. - Elfordítom a fejemet, és csak nézek magam elé. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Olyan furcsa, hogy most megint itt van, és ilyeneket mond nekem. Vajon tényleg szeret, vagy ez neki megint csak szórakozás?
- Ez édeskevés ahhoz, hogy elhiggyem - nézek ismét szemébe, ami csalódottságot tükröz. Most biztosan fel fogja adni, hogy valaha is megbocsássak neki. Nem akarhat annyira, hogy tényleg tegyen is azért valamit, hogy ne haragudjak rá.
- Látom, te már nem szeretsz - próbálkozik mással. Már a szemeimmel is meg tudnám ilyenkor ölni. Tudja nagyon jól, hogy szeretem, és mégis itt adja a hülyét!
- Az most nem számít, hogy mit érzek - fújtat egy sort, de megint közelebb lép hozzám. Nem, nem hagyom, hogy lekapjon megint - hátrálok, de sajnos a fal megakadályoz a további mozgásban, így szépen felkenődök rá. - Menjünk vissza az étterembe! - hárítok és próbálok kimászni kezei közül. Természetesen nem jutok vele semmire, mert Kyo sokkal erősebb, mint én.
- Nem! Most éppen beszélünk - morgolódik, és megpuszilja a nyakamat.
- Hagyd abba!
- Miért vagy ilyen ellenséges? - fordítja fejemet maga felé, és néz mélyen a szemeimbe.
- Csak... - részemről le van zárva a téma, de Kyo tovább csókolgatja a nyakamat, amibe sajnálatos módon beleremegek. Az agyam azt mondja, hogy taszítsam el magamtól, de a testem viszont még többet, s többet akar.
- Kyo, ezzel nincs megoldva semmi - tolom el nagy nehezen a fejét, mire szép barna szemeivel rám néz. Még mindig csodálatos a tekintete, nincs rá más szó. Teljesen elbűvöl azzal, ahogy szinte szívemig hatol vele.
- Tudom, Ruki. Én csak azt szeretném, hogy bocsáss meg... és.. - ellép tőlem, de még mindig szemembe néz, miközben ajkait rágja. Olyan aranyos, hogy nem tudok betelni a látványával.
- És mi? - kérdezem kíváncsian.
- Szeretnék egy második esélyt - motyogja, és leveszi rólam a szemeit. Tátott szájjal nézek rá, és még csak most jut el az agyamig, amit mondott. Akar még egy esélyt... Ez azt jelenti, hogy tényleg érez valamit irántam. -
Megértem azt is, ha a pokolba kívánsz - fordít nekem hátat, és bemegy az étterembe.
Nem tudom, hogy most mit kéne csinálnom. Talán el kéne fogadnom amit mondott, és adni neki egy esélyt?
De ha megint csak csalódni fogok? - sóhajtva rázom meg a fejemet, miközben én is visszatalálok az étterembe. Leülök Kyoval szembe, és csendben neki is esünk a vacsorának.
A kelleténél több szó nem esik meg közöttünk. Tényleg ennyire szeretné azt, hogy megbocsássak neki?
Kyo POV
Egy nagy idióta vagyok. Egy segghülye, aki most jól leégette magát. Kértem Rukitól egy esélyt, de nem mondott rá semmit. Nemnek veszem, hiszen mást nem jelenthet. Megértem, hogy nem tud megbocsátani, bár nagyon bíztam benne, hogy nem így lesz. Ezt a döntését is elfogadom, és nem fog soha többet látni.
A vacsoránkat elég hamar befejezzük, miközben nem nézünk egymásra. Nincs szükségem a lesajnáló tekintetére, arra, hogy lássam rajta, hogy mennyire viccesnek tartja, hogy kértem tőle egy esélyt.
- Kérsz desszertet? - kérdezem meg kimérten, és udvariasan.
- Nem, köszönöm - bólint, és intek a pincérnek, hogy szeretnénk fizetni. Megkapjuk a számlát, és már mind a ketten vesszük is elő a pénztárcánkat, de közlöm Rukival, hogy a vendégem volt, ezért én fizetek. Vonakodik egy ideig, de végül bele megy, és hagyja az egészet.
- Köszönjük! - kelünk fel az asztaltól, és indulunk el kifelé. Útközben felhúzom a dzsekimet, majd Rukira pillantok.
- Akkor szia - búcsúzom el, és indulok el a kocsim felé.
- Kyo! Várj! - reménykedve fordulok hátra. Lehet, hogy meggondolta magát, és most azt fogja mondani. - El tudnál vinni haza? Ide is taxival jöttem - motyogja.
Szinte már röhögök belül magamon, hogy mennyire szánalmasan vágyakozom utána. Ez egyszerűen nem én vagyok. Utálok ilyen érzékeny pöcs lenni!
- Persze, szállj be - nyitom ki a kocsit. Mind a ketten beülünk, elkérem Ruki címét, és viszem is a lakásához.
Eszméletlen, hogy mit tesz az emberrel az, ha életében egyszer nagyon szerelmes lesz. Előjönnek a gyengéi, érzékeny lesz, és képes még olyat is megtenni, amitől normál esetben hányni tudna.
- Megjöttünk - parkolok le egy panelház mellett. Ruki kikapcsolja az övet, és már száll is ki.
- Köszönöm, hogy hazahoztál - toporog a kocsiajtóban, közben pedig táskáját szorongatja.
- Ruki, rosszul vagy? - ijedek meg, de csak nemlegesen rázogatja a fejét.
- Nem akarsz... izé... feljönni? - magam elé nézek összeszorított ajkakkal. Ennyire szánalmas lennék?!
- Nyugodj meg Ruki, megértettem. Esélytelen vagyok. Nem kell szánakozni - nyúlok át a másik oldalra, és becsukom a kocsiajtót. Nori-chan megszeppenve néz rám, látom rajta, hogy mondani akar valamit, de inkább nem akarom hallani - kitolatok a parkolóból, és hazafelé veszem az utat.
Kicsit szarul esett, hogy kikosarazott, de túlélem. Eddig sem volt senkim, most sem lesz, ez van. Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Sajnálom, nem tudok megváltozni.
Otthon beparkolok a garázsba, már veszem is ki a kulcsokat, hogy kinyissam az ajtót, de rá kell hogy döbbenjek, az már rég nyitva van. Összehúzott szemöldökkel, gyanakodva nyitom ki az ajtót. Lehet, hogy ezt nem kéne, és inkább egy rendőrt kéne hívni, de sajnos a kíváncsiságom erősebb, mint a józan eszem, ezért csendben belépek az ajtón. Rögtön megállok, és fülelni kezdek, de nem hallok semmi gyanúsat. Ami viszont rögtön szemet szúr, hogy az egész házam olyan, mint egy csatatér - átlépek az előszobán, ahol rengeteg papír, és egyéb hivatalos irat hever. Tovább megyek a nappaliba, és rögtön feltűnik, hogy nem tűnt el semmim.
Csak minden össze-vissza van dobálva, és kiborítva. Egy évszázad lesz, mire elpakolom ezeket - motyogok magamban, miközben mindenféle átkot szórok arra, aki bejött a lakásomba, és ilyen kupit csinált nekem - tekintetem a falra téved, és ha lehet, akkor még hatalmasabbak lesznek a szemeim.
- Oh, bazd meg - motyogom. A sötétszürke falaimra neon zöld festékkel az van írva: "A végzeteid nemsokára eljönnek érted, és akkor senki sem ment meg"
Nem kicsit fosom most össze magamat, azt hiszem. Ez már biztosan nem holmi diákcsíny. Talán komolyan kéne vennem, és felhívni a rendőrséget... - gondolkozom el, és előveszem a telefonomat, de először Kaorut hívom fel, és csak utána a rendőrséget. Ki a tökömnek lehetek ennyire útban, hogy ki akar nyírni?
- Atya ég! Mi a fene van itt, Kyo? - jön át a papír-és bútor halmazon Kao, miközben furcsán méreget.
- Az, drága barátom, hogy hazajöttem arról a... randiról, és egy nyitott ajtó fogadott, össze-vissza dobált cuccok, és ez - mutatok a falra, ő pedig rögtön elsápad.
- Ez durva. Mégis ki csinálhatta? - Megvonom a vállamat.
Pont ebben a pillanatban csöngetnek, így otthagyom
Kaorut a nappaliban, és kinyitom az ajtót. Bevezetem a rendőröket, és elmesélek nekik mindent. A délelőtti telefonhívást is megemlítem, hátha az is segítség lehet nekik. Komoran néznek maguk elé, közben pedig bőszen jegyzetelnek, és mormogva bólogatnak. Miután mindent feljegyeztek, körbenéznek még egyszer a lakásban, hátha elhagyott valamit az én drága jóakaróm, de sajnos semmi nyomot nem találnak, ami alapján nekiláthatnának az ügyemnek. Hát ez jó...
- Nem maga az egyetlen Kyo-sama, aki ilyen fenyegetést kapott. Magán kívül még pár híres zenész is így járt. Legutóbb Miyavi-sama - magyarázzák, de ettől nekem nem lesz rózsásabb a helyzet. Nem tud vígasztalni, hogy mással is megtörtént.
- Azért köszönöm, hogy kijöttek - kísérem ki őket.
- Ez csak természetes. Ha valami történne, akkor nyugodtan hívjon minket. Nemsokára jelentkezünk. - Elköszönök tőlük, és becsukom az ajtót. Hajamba túrok, miközben visszamegyek Kaoruhoz, aki maga elé bámul, és csak gondolkozik.
- Olyan savanyú pofát vágsz, mintha veled történt volna meg minden - böködöm meg barátom oldalát, aki felkapja a fejét, és halványan elmosolyodik.
- Csak olyan rossz, hogy egy ilyen pont a legjobb haverommal történik, aki soha senkinek nem ártott - csóválja meg a fejét. Bólogatva ülök le mellé, és nézem a falat, amin még mindig ott virít a felirat.
- Nem maradhatsz itt - jelenti ki KaoKao, mire csak bólogatok. Nem vagyok az a fajta, aki másokon fog lógni, és nem hagyja őket, hogy nyugodtan éljék a saját életüket. Elleszek én itthon is, csak nem lesz semmi baj.
- Nyugi, Kao. Nem lesz gond!
- Nem érdekel, Kyo. Csomagolj! Költözöl hozzánk! - vigyorog. Válaszra sem várva befut a szobámba, előkotorja az egyik bőröndömet, és már szórja is bele a ruháimat.
- Tudod, hogy nem szeretek mások nyakán lógni - jelentem ki, de ő erre nem hagyja abba a pakolást, hanem maga elé mormogja, hogy még mi mindenre lesz szüksége. - Egyébként is! Reita utál engem, nem akarom, hogy miattam veszekedjetek. - Felnéz, miközben becipzározza a bőröndömet.
- Semmi gond nem lesz. Mindent elrendezünk, de nem maradhatsz itt. Lehet, hogy figyelik a házadat - magyarázza, és utasít, hogy szedjek össze mindent, amire nagy szükségem lesz.
- Pont ez az, te idióta! Ha hozzátok megyek, akkor ti is benne lesztek. Azt meg kibaszottul nem akarom - dobom fejbe Leader-samat, egy párnával.
- Inkább pakolj.
- Reita mind a kettőnket ki fog dobni, ha megtudja, hogy miért költözöm hozzátok - vigyorgok, de nemhogy erre békén hagyna... Még jobban sürget.
- Majd azt mondjuk neki, hogy újítják a házadat, és ki
kellett költöznöd. - Megforgatom a szemeimet, és zsebre vágom az irataimat.
Ez az idióta ragaszkodik hozzá, hogy én is kocsival menjek. Most, ha nem lennének nála a csomagjaim, akkor biztosan keresnék egy szállodát, és ott tölteném az éjszakámat.
- Na gyerünk! - nyomja az egyik bőröndöt a kezembe, amit morogva veszek el. Elindulunk a ház felé. Kíváncsi leszek, hogy Reita mekkora cirkuszt csinál, amikor meglát.
- Megjöttem kicsim - kiabálja Kaoru és húz is maga után. - Hoztam egy vendéget is.
- Kit? - jelenik meg Reita az ajtóban, és rögtön elkerekednek a szemei. - Kyo?
- Ne nézz így rám. Nem én akartam ide jönni. Ő erőszakoskodott - pillantok gyilkosan Kaorura. Reita is így tesz, szóval nem csoda, hogy szegény barátom már vörösödik.
- Na gyerekek, nincs itt gond. Elleszünk! Kyo a földszinti vendégszobában lesz, mi meg az emeleten - próbál valamivel hatni Reitára, aki már fújtat.
- Megmondtam, hogy nem jó ötlet, Kao. Inkább add oda a bőröndöm, elmegyek egy hotelbe.
- Szó sincs róla. Kyo itt marad, mivel a házát éppen most újítják fel - tol a vendégszoba felé, és leteszi a cuccaimat.
- Mondtam, hogy nem akarom, hogy miattam vitázz Akirával. Tényleg elleszek egy hotelben is - biztosítom Kaorut, de ő csak nem akarja megérteni. Ilyen egy makacs idiótát! - leszek egyre mérgesebb.
Kimegy a szobából, és hagyja, hogy kipakolhassam a cuccaimat. Milyen kedves - mosolygok gúnyosan magam elé. Előkeresem a pizsamámat, és csak bámulok magam elé.
Nehezen, de ráveszem magamat, hogy elinduljak a fürdőbe, mikor ismerős hangokra leszek figyelmes. A nappali felé megyek. Tátott szájjal figyelem, ahogy Ruki, Reita és Kaoru beszélget. Mit keres itt Ruki?
- Kyo? - húzza fel a szemöldökét Kao.
- Csak szerettem volna egy törölközőt kérni - magyarázom. Mindenki felém kapja a tekintetét. Ruki arcán a smink teljesen lefojt, ahogy sír...
Kao felpattan, és a fürdő fele kezd tolni, ahol a kezembe nyom egy törölközőt, és menne is ki, de rögtön visszarántom. Kérdőn néz rám, de csak sóhajtok egyet.
- Mit keres itt Ruki?
- Reita a legjobb barátja. Jött beszélgetni - motyogja. Megint ki akar menni, de ismét visszahúzom.
- Miért sír? - kíváncsiskodom tovább.
- Miattad - suttogja, közben pedig kiszakítja a kezét enyémből, és kimegy, maga után becsukva az ajtót.
Miattam sír? De miért? Én csak azt mondtam neki, hogy értem az egészet... - állok be a zuhany alá. Magamra engedem a forró vizet, ami most kellemesen, és üdítően hat rám. Nagyon kellemes érzés végre egy kicsit másra figyelni.
De most mit csináljak Rukival? Azt sem tudom igazából, hogy most mi a baja. Nem tudom se kiengesztelni, se semmi - elzárom a vizet, és kinyúlok a törölközőért.
Megtörölközöm, utána pedig a derekamra tekerem, közben pedig elindulok kifelé. Már nem hallok hangokat a nappaliból, ezért gyanítom, hogy Ruki már elment. Kao és Reita sincsenek sehol, ami még jobban meglep - fejrázva megyek át a nekem szánt szobába, és kapcsolom fel a lámpát. Az ágyhoz lépek, ahova letettem a boxerem. Egy hátat pillantok meg, majd egy szöszi fejet, ami éppen az ablakon néz ki.
- Ru-Ruki? - megfordul, és lesütött szemekkel bólint egyet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó