|
5. The End
Bessy 2010.09.09. 21:10
5. fejezet. És itt a befejezés jó olvasgatást! ^^ 5. fejezet
Ruki reggel már rosszul érezte magát. Nagyon fájt a feje, és kicsit szédült is. A munkát viszont mindennél fontosabbnak tartotta, így még az orvosához sem ment el. Tudta ő nagyon jól, hogy ez mind attól van, hogy nem eszik rendesen. Máskor már lecseszte volna saját magát, hogy ilyen butaságot csinál, de most nem. Egyedül az járt a fejében, hogy neki soha semmi sem jön össze a magán életében.
Aoi boldog és ő ezt semmiképpen nem teheti tönkre. És nem is akarja. Inkább örül annak, hogy ő boldog. Ha nem is mellette, de megtalálta a szerelmet...
- Bejöhetek? - kukkantott be késő délután Aoi az irodába. Ruki egész nap allig csinált valamit. Nagyon rosszul érezte magát, de nem akarta senkinek se mondani. Hiszen, nem lesz semmi baja! Legalábbis ő ebben a hitben volt.
- Persze, gyere csak - intett neki, mire az aszisztens bejött, és leült a székbe. Nem volt a kezében semmi papír, Ruki furcsálta is, hogy akkor vajon mit akar.
- Nos... én csak meg akartam kérdezni, hogy mi a gond mostanába... Nagyon nyúzott vagy, és a munkára is alig figyelsz.... - kezdett bele Aoi. Takanori egy nagyot sóhajtott, de nem mondott semmit. - Szeretnék segíteni, Ruki! De, csak akkor tudok, ha elmondod, hogy mi a baj.
- Nincs baj - azon kívül, hogy teljesen beléd estem... - Tette hozzá magában, de nem is nézett a másikra. Tudta ő, hogy bunkóság már az is, hogy nem néz a másikra, és szinte semmibe se veszi a szavait... de talán ha a szemébe nézett volna, és ott meglátja a boldogságot, még a könnye is kicsordul...
- Miért hazudsz nekem?! Azt hittem, eléggé jóba lettünk... - szontyolódott el, és nézett bánatosan Rukira, aki az ablakon bámészkodott kifelé. Arca teljesen beesett volt, és még a szokásosnál is sokkal fehérebb volt. - Jól vagy? Rukiii?! - rohant oda a főnökéhez, aki egy szempillantás alatt esett össze, mikor felakart állni a székéből. Mint egy rongybaba, úgy hullott a földre, mielőtt Aoi elkaphatta volna.
Pár órával később már a kórházban voltak. Nori-chan infúzióra lett kötve, és az orvosok felváltva járkáltak tőle ki-be. Egy-egy nőverke is ott volt mellette, hiszen tudták, hogy fontok betegre tettek szert atsumuto-kunnal. Ilyenkor mindig sokkal jobban figyeltek a munkájukra, nehogy valamit rosszul csináljanak, és az ne tetszen a befolyásos betegnek.
- Kimenne, kérem? - dugta be a fejét az ajtón, Saga. A nővérke tudta, hogy ő kicsoda, ezért pirongva hagyta őket magukra.
Ruki aludt. A fáradság, és az altatók amivel tele tömték elérték a hatásukat. Már egészen máshol járt, és egy kicsit nem foglalkozott ezzel a világgal. Ahhol keresi a szerelmet, de sehogy sem találja meg.
Saga aggódva tanulmányozta holt sápadt arcát. Többször is behívott egy-egy orvost, csakhogy megbizonyosodjon arról, hogy tényleg csak alszik. Minden egyes alkalommal megnyugtatták, hogy ez most teljesen normális. Talán másnap reggelre fogja kialudni a gyógyszerek hatását. addig meg biztosan nem fog felébredni. Saga nem akart haza menni, itt akarta tölteni az éjszakát. A testvéréről van szó, nem fogja cserben hagyni!
- Saga, biztos nem akarsz pihenni? Felváltalak, ameddig alszol egy pár órát - mosolygott kedvesen rá Kai, aki már nem tudta nézni szerelmét. Látszott rajta a fáradság, amit az egész nap kivett belőle.
- Nem kell Kai-chan. Menj csak haza, aludni. Én itt maradok - adott neki a homlokára egy puszit, és simogatta meg fekete haját. - Annyira örülök. hogy itt vagy nekem. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - suttogta, szinte allig hallhatóan.
- Én is téged, Saga-sama - ölelte meg. Még egy ideig kellett Saganak győzködni, hogy menjen haza, mire beadta a derekát. Vonakodva, de haza ment, hogy lepihenjen. Neki holnap munka van. Mivel Ruki nem tud bejönni, ezért sokkal több elintéznivalója lesz neki és Aoinak is. De ez nem lényeges, csak Rukinak ne legyen semmi baja!
Aoi egész testében remegett. Gombócot érzett a torkában mikor a mentősök elvitték Takanorit, és ő nem mehetett velük. Ott szeretett volna lenni mellette, fogni a kezét, és várni, hogy mikor ébred fel. Önző módon ő akart az első lenni, akit meglát ébredése után. Talán most jött igazán rá, hogy Ruki kell neki. Neki akarja adni azt a temérdek szeretetet, és szerelmet, ami a szívében van. Azt akarja, hogy ő legyen az, aki jóban-rosszban vele van.
Kai és ő is minden munkát nagyon gyorsan elvégeztek. Utána már mentek is a kórházba. Kai nem kérdezett tőle semmit, hiszen most már tudta, hogy Aoi miért siet ennyire, vagy, hogy miért tördeli az ujjait.
Kai pár óra múlva már hulla fáradt volt. Ezzel ő is pontosan így volt, de nem akart haza menni. Inkább alszik a folyosón, minthogy otthon legyen, és ne tudja, hogy mi van VELE.
Saga és Kai egymást ölelgették a kórterembe, amin mosolygott. Nagyon helyesek együtt. Bár sosem gondolta volna, hogy Kai, egy ilyen egoista férfival fog összejönni.
- Én akkor sem megyek egyedül haza! - vágta le durrogva magát, a kis aszisztens Aoi mellé. Morcosan nézett maga elé, kezeit összefűzve a mellkasán. - Milyen lenne már, hogy a pasimat itt hagyom egyedül, amikor a testvére kórházban van?! Na, nem!! - inkább csak magának mondta ezeket a dolgokat, mint Aoinak.
- Figyelj Kai-chan. Szerintem is menj haza pihenni! Nem teszel azzal jót, senkinek, ha kikészíted magad, és holnap fáradtan jössz be dolgozni - tette a vállára a kezét, és mosolygott rá kedvesen. Csakhogy, most nem tudta Kait ez sem meghatni...
- Akkor is maradok Sagaval. De neked tanácsolnék valamit... - nézett mélyen a másik sötét szemeibe.
- Mond csak!
- Menj, és szakíts Uruhával. Tiszta lappal indíts! - parancsolt rá, ellentmondást nem tűrő hangon. Aoi tudta, hogy ezt kell tennie, de valamennyi félelem is volt benne. Viszont nem akart szórakozni vele. Mindig is egyenes ember volt, nem most fog elkezdeni hazudni.
- Rendben. De ajánlom, mire visszaérek, te már otthon szundíts az ágyadban! - rázta meg az ujját Kai előtt, aki angyalian mosolygott. Mind a ketten tudták, hogy Aoi figyelmeztetése semmit sem ér, mert mikor visszajön ugyanitt találja barátját.
Nagyot nyelve, a küszöbön toporgott. Tudta, hogy csak öt centi választja el attól, hogy megnyomja csengőt, de a távolság, most túl soknak tűnt. Szinte képtelen volt mozgatni a kezét. Olyan volt, mint egy fabábú.
Mióta vagyok, én ilyen? - kérdezte majd megemberelte magát, és hosszasan megnyomta a csengőt. Hallotta, ahogy bentrön kikiállt valaki, hogy mindjárt jön. A hang nem Uruháé volt. Nem értette, hiszen eddig nem mondta neki, hogy együtt lakik valakivel.
Az ajtót egy alacsony, mosolygos pofijú fiú nyitotta ki. Aoi nem nézte többnek tizenpár évesnél, így magára erőltetett egy mosolyt, és megkérdezte, hogy Uruha hol van.
- Tessék bejönni - mutatott a nappali felé. Aoi már ismerte a járást, így hamar levette a cipőjét, és leült a nappaliban díszelgő kanapéra. A kis kertitörpe, pedig, mint a forgószél eltűnt. Hihetetlenkedve nézett utána Aoi, mosolyogva rázva a fejét.
- Szia. Hát te? Nem is mondtad, hogy ma átjössz - jött le Uruha a lépcsőn, a pizsamájában.
- Bocsánat, de beszélnünk kéne. Ugye, nem ébresztettelek fel? - Aoi minden helyzetben udvarias volt. Még most is, mikor egyből a lényegre kéne térnie...
- Nem, pont most akartam lefeküdni - ül le vele szembe - miről szeretnél beszélni?
Aoi nagyot nyelve elfordította Uruháról a tekintetét. Talán... ha egy napot még halasztaná... De az ilyen gondolatoknál megjelent előtte Ruki arca, aki rámosolyog, így megrázta a fejét.
- Uruha... jobb lenne, ha mi... szóval... szakítanánk - nyögte ki nagy nehezen, és végre a másik szemébe nézett.
- De... miért? Jól meg vagyunk, nem? - látta, hogy már most a sírás küszöbén áll. Nem, ő nem akart neki fájdalmat okozni! De valahogy a tudomására kellett hozni, hogy ő már mást szeret.
- Rájöttem, hogy máshoz húz a szívem - suttogta. Nem akart több fájdalmat okozni a másiknak, de valahogy meg kellett neki magyaráznia, hogy mit miért tesz. És erre csak ez az egy ép eszű válasz volt.
- Akkor, eddig sem szerettél? - itt tört el a mécses Uruhánál. Könnyei végig folytak szépmetszésű arcán, és állán gyűltek össze, majd onnan egy nagyobb cseppben távoztak.
- De igen! Ha nem szerettelek volna, akkor nem is adok ajándékokat, nem viszlek el sehova... - nyújtott át egy zsebkendőt. Uruha elvette tőle, és letörölte a könnyeit.
- Rendben, elfogadom a döntésed, hiszen... nincs mit tennem. Nem akarok a boldogságot útjába állni - tette le a zsebkendőt. A könnyei már nem folytak az arcán, és valamivel nyugodtabban beszélt. - Szeretném tudni, hogy ki az, aki kiütött a nyeregből! - Aoi ezt nem tudta megtagadni tőle. Hiszen ő az, aki szakított vele, ő okozott fájdalmat.
- Ruki - suttogta a rövid nevet, amitől a szíve egy hatalmasat dobbant.
- A kis idegbeteg törpe? - tátogott Kouyou, mint aki tényleg nem hiszi el, amint épp az imént hallott.
- Ne hívd így!
- Gomena. Hát remélem, hogy ő boldoggá tud tenni - mosolygott kényszeredetten. Még mielőtt Aoi elment, megölelte Uruhát. Talán már nem lesznek egy pár, de barátok biztosan maradnak!
Sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mikor visszament a kórházba. Örült neki, hogy megtette, és, hogy most már elmondhatja Rukinak, hogy mit érez iránta. De sajnos, még ott volt az a lehetőség is, hogy Ruki semmit sem érez iránta, és elutasítja. Akkor biztosan a padlón végze, de úgy érzi, hogy nem közömbös a főnökének. Talán onnan veszi ezt, hogy mindig voltak furcsa megjegyzései, aminek sokszor két jelentősége volt.
Hamar visszaért, és meglepetésére nem találta ott Kait. Már éppen örvendezett magában, hogy sikerült haza küldeni, mikor megpillantotta, a büfében Sagaval szemben ülni. Morogva ment tovább. Talán most betud menni egy kicsit Rukihoz, és végig simíthat azon a vékony kis kezem, vagy megcsókolhatja azokat a finomnak tűnő ajkakat. De ez a terve is füstbe fullt, mikor megpillantotta azt a férfit bent Rukinál, aki pár napja az irodájukban is megjelent. Féltékenység, és méreg fogta el. Nem ő volt mellette, nem ő fogta a kezét, és nem ő beszélt hozzá, hanem az a másik. Mi van, ha ő Ruki barátja?! Nem... biztosan nem, hiszen akkor többet járna be hozzá, és csókot adna neki, vagy megölelné. De... ha mégis?! Azok a hangok múltkor... - Aoi kezdett kétségbe esni.
A férfi nem volt olyan sokáig bent nála. Aoi mikor látta, hogy már készül menni, rögtön az ajtóhoz sietett, hogy mindenképp ő mehessen be utána.
Kyo mikor megpillantotta furcsán nézett rá. Nem értette, mit keress itt, főleg, mivel az ő oka, hogy Ruki idekerült.
- Maga mit keress itt? - kérdezte, cseppett sem kedvesen, mikor kilépett a kórteremből. Aoi meghükkent a hangsúlytól, de nem hátrált meg!
- Mint látja, Rukihoz jöttem.
- Miért? - tette fel a további kérdéseket Aoinak.
- Mert rosszul volt, és jöttem, hogy megnézzem.
- Szóval csak szánalomból - a hangja gúnyos volt, tele lenézéssel. - Hát akkor adok magának egy tanácsot! Ne menjen be hozzá! Menjen haza, Rukinak nem kell a szánalma! Éppen elég, hogy itt kötött ki - az utolsó mondatnál tekintetét végig hordozta Aoin, miközben fintorgott.
- Nem szánalomból vagyok itt! - csattant fel, és akarta eltolni az útból az idegesítő kis törpét.
- Akkor? Miért van itt? Válaszoljon! - emelte meg kicsit a hangját. Az egyik orvos aki elment mellettük, szemével csendre intette őket, hiszen éjszaka volt. Rögtön bocsánatot kértek, de Kyo nem engedte el Aoi ingjét.
- Semmi köze hozzá! - sziszegte. Kezdte elveszteni a fejét. Türelmes volt mindig is, de nagyon nem szerette, ha egy olyan ember, aki nem is ismeri bele akar szólni a dolgába, vagy megmondani neki, hogy mit tegyen.
- Nagyon is van! Ruki jó barátom! Ha maga miatt még egyszer ide kerül, akkor velem kell szembenéznie! - mondta komoly hangon, és elengedte Aoit.
- Mi-miattam került ide? - kezdett el dadogni. Kyo még egy lesajnáló pillantással végig mérte, de nem szólt semmit, hanem elment. Aoi nem értette... Fogalma sem volt arról, hogy miért kerülhetett ide miatta Ruki...
Az éjszaka hamar eltelt. Szinte semmit sem aludt, csak simogatta Ruki kezét, és beszélt hozzá. Elmondta neki, hogy mit érez, hogy szeretne vele együtt lenni. Tudta nagyon jól, hogy nem érti, hogy mit mond, mert ő most az álmok világában van. Kikellett önteni a szívét. Így talán könnyebb lesz neki másnap beszélni vele - gondolta, miközben lehajtotta a fejét Ruki keze mellé, amit még mindig fogott.
- A-Aoi? - Yuu morgott egy sort, miközben kinyitotta a szemét, és felemelte a fejét. Boldogan rámosolygott Rukira, mikor észrevette, hogy őt nézi, nagy, barna szemeivel.
- Hogy érzed magad? - simított el egy kósza, szőke tincset a szeméből, és közben ujjaival végig cirógatta. Milyen puha a bőre - gondolta, és tekintetével felkereste Nori-chan szemeit.
Ruki értetlenül pislogott. Már akkor sem tudta elhinni, amit lát, mikor megpillantotta Aoi fejét, amit a kezén pihentetett.
- Voltam jobban is - húzta el a száját. A kezét még mindig fogta Aoi, közben töretlenül mosolygott. Csak tudnám, mire fel ez a jókedv - durrogott magában Ruki, és rögtön Uruhára gondolt... Biztosan örül, hogy végre haza mehet hozzá...
- Miért nem ettél, Ruki? - kérdezte megróvón, és most már nem mosolygott. Vonásai megkeményedtek, és egy csepp düh is volt a tekintetében.
- Ano...
- Ruki! - fordította maga felé a fejét, hogy ezzel kényszerítse a másikat, hogy a szemébe nézzen. De Nori-chan, most is makacs volt... lesütött szemekkel inkább az ágyneműt fixírozta. - Nézz rám, kérlek - szólalt meg lágyabban, hátha végre magára tudja vonni a másik figyelmét, de ez sikertelen volt. Ruki nem nézett rá még mindig.
Egy pillanatig habozott, majd a másik fölé hajolt, aki erre rögtön felnézett, de szinte reagálni sem volt ideje, mert Aoi ajkait, már az övére simította. Először csak kis puszikat hintett rá, majd rendesen megcsókolta. Remélte, hogy Ruki most már nem utasítja vissza...
Takanori belepirosodott abba, hogy Aoi megcsókolta. Tudta, hogy nem lenne szabad, mert a másiknak ott van a barátja... De... most önző akart lenni, és kiélvezni ezt a múló pillanatot - átkarolta egyik kezével a nyakát, és közelebb húzta magához Aoit, majd visszacsókolt neki. Lágyan kóstolgatták egymás ajkát, és már éppen mélyítették volna a csókot, mikor kopogásra figyeltek fel. Kelletlenül elhajoltak egymástól, mire kinyílt az ajtó.
Kai és Saga lépett be rajta. Mind a ketten mosolyogtak, és rögtön letámadták Rukit, aki alig tudott a kérdéseikre válaszolni. Fáradt volt, a két túlpörgött barátja, pedig itt nyaggatta. Végülis Aoi kiküldte őket, mondván, hogy Rukinak pihenésre van szüksége.
- Ezt többet ne csináld - mondta Ruki, mikor becsukódott az ajtó.
- Én... azt hittem, tetszett - hajtotta le Aoi a fejét.
- Az mindegy, hogy tetszett-e! Neked barátod van! Nem gondolod, hogy neki, hogy esne, ha látná?! - csattant fel, majd mély levegőt vett. Szemei könnyesek voltak, de nem akarta letörölni, nehogy Aoi rájöjjön, hogy sírt.
- Nincs barátom - simogatta meg Ruki selymes haját.
- Ne hazudj! Láttalak Uruhával - fordult meg mérgesen. Nem tetszett neki, hogy itt szórakozik vele, amikor neki ez az egész nagyon fáj! Pont most akarja becsapni, amikor még gyenge is... testileg, és lelkileg is. Jelen pillanatban az sem érdekelte, hogy Aoi meglátja a könnyeit.
- Szakítottam vele.
- Te-tessék ? - kapta fel a fejét Ruki. Szemei csillogtak, de már nem a könnyektől. Ez Aoinak is feltűnt, aki mosolyogva ült át az ágyra, és simogatni kezdte Ruki arcát.
- Rájöttem, hogy nekem másra van szükségem. Arra a személyre, aki mellett sosem fogok unatkozni... - nézett jelentőségteljesen Rukira.
- És... ki az? - kérdezte meg félénken. Aoi erre csak kuncogni kezdett, és adott egy puszit Ruki orrára.
- Szeretlek Ruki - suttogta fülébe.
Ruki nem tudott megszólalni. Annyira hirtelen érte, hogy még a szája is nyitva marad. Nem tudta felfogni, hogy ez igaz. Ez biztosan csak egy álom! - csípett a saját kezébe, de rögtön fel is szisszent.
Aoira nézett, aki már-már magába roskadt, mert Ruki szinte nem is reagált arra, amit mondott. Lehet igaza volt, annak a törpének, hogy ne jöjjön be.
- Aoi! - bújt hozzá, mint egy kis cica, és nézett rá, boldogan. - Én is nagyon-nagyon szeretlek!
Kai és Saga mindvégig ott álltak a kórterem előtt, és végig nézték a jelenetet. Amikor végre megcsókolta Aoi Rukit, aki bele simult az ölelésébe, Kai is oda bújt Sagához, és csillogó szemekkel megjegyezte, hogy jó végre mindkét barátját boldognak látni.
- Annyira jó, hogy beköltöztem a szomszédodba - búgta Kai fülébe.
- Hai. Imádlak Saga - mosolyogtak egymásra, és elindultak, hogy hagyják a két szerelmest egy kicsit egyedül.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó